DUNARADVÁNY. A település nevezetes halászfalu volt. A kertek alatt folyó Duna lehetőséget biztosított a jellegzetes élővilág megismeréséhez. A halászat a megélhetést, a horgászat a kikapcsolódást, sportot jelentette az itt élő emberek számára. A gyerekek már kiskorukban megismerkedtek a halászat mesterségével, halászinasnak, halhasítónak szegődtek.

A múlt század 80-as éveinek elején még két igazi halász – Hajabács János és Vörös Gyula – járta a vizet és mutatták meg kedvenc halásztanyájukat az érdeklődőknek. Tanyának a vízpart azon részét nevezték a halászok, amelyek kerítő- és húzóháló kivetésére voltak alkalmasak. A víznek itt megfelelő mélynek, a partnak hozzáférhetőnek, a folyó fenekének tisztának kellett lenni.

A két utolsó dunaradványi halász közül már egyik sincs az élők sorában, de egy 1982-ben készült beszélgetésből és egy magángyűjteményből megismerkedhetünk munkájukkal.

A halászat kemény munka volt. Azt mondták, aludni sem bírtak, ha naponta nem szívták magukba a víz szagát. Dunaradványban a halászok leggyakrabban kerítőhálóval fogták a halat. Kezdetben három ember kellett a halfogáshoz. Egy, aki bevezette a ladikot, egy aki kidobálta, egy meg, aki parton tartotta a hálót. A halászok kevés beszédű emberek voltak. Hagyománytisztelet, emberség és erős közösségi érzés jellemezte őket. Vendégszeretetük közismert volt: bárkit, bármikor szívesen láttak asztaluknál.

A halászok között számos babona gyökeresedett meg, melyek közül az alábbit ismerjük: a halászok már előre szerették volna tudni, hogy milyenek lesznek az egyes évek halászati lehetőségei. Ennek megállapítását szilveszter éjszakáján végezték el. Tizenkét darab, nagyjából egyforma nagyságú vöröshagymának levágták a csúcsát, kivájták a belsejét, a keletkezett üreget pedig őrölt sóval töltötték meg. A tizenkét vöröshagymát ezután egymás mellé rakták, amelyek balról jobb felé haladva, januártól decemberig az egyes hónapok jelképei voltak. E művelet elvégzése után figyelni kezdték a hagymákat. A belsejükbe tömött só magába szívta a hagymák levét. Amelyik hónapot jelképező hagymán ez a folyamat oly erős volt, hogy a lé kicsordu1t a hagyma csúcsán, a következő év azon hónapjában áradással kellett számolni.

A dunai halászat ezer évig fényes ősképe már elhalványult.

(miriák), (forrás: Vörös János gyűjteményéből)