Régi szépségében pompázik a templom

Keszegfalva. Befejeződött a Szent Vendel templom belső tereinek felújítása a községben. A nagyszabású munkálatokat a magyar kormány által indított, Magyar Templom-felújítási Program keretében nyújtott 40 ezer eurós támogatásból, a Nagyszombati Főegyházmegye, a község és a hívek adakozásából finanszírozták.

Eredetileg tavaly őszre tervezték a restaurálás befejezését, az építőanyagok drágulása miatt azonban a felújítás költségei megemelkedtek, így további anyagi forrásokat kellett találni. Kiss Róbert kanonok, nagyszombati általános helynök, komáromi esperes-plébános lapunknak elmondta, hogy az 1870-ben emelt neoklasszicista Szent Vendel templom utoljára negyven évvel ezelőtt, György Ferenc plébános működése idején volt festve. 2012-től három évig a keszegfalvai Nagy Péter, jelenlegi vágsellyei esperes volt a falu plébánosa. Az ő szorgalmas működésének köszönhetően a templom új tetőfedést és esőcsatornákat kapott, valamit megújult a templom külső vakolata. A 2022-ben megkezdett modernizálás során pedig ki lett cserélve a teljes villanyhálózat, új megvilágítást, hangosítást kapott, energiatakarékos padfűtést vezettek be, a sekrestyében elkészült a mosdóhelyiség és az egész belső teret kifestették. „A plébániatemplom jelenleg a Komáromi Római Katolikus Egyházközséghez tartozó atyák gondozásában van. Hetente több alkalommal tartunk magyar nyelvű szentmisét. Nagy öröm, hogy miután 2018-ban Galla József orgonaépítő és restaurátor mester által fel lett újítva az orgona, most a jó Isten dicsőségére és az emberek javára a templom is megszépült. Hiszen úgy, mint testünket-lelkünket, a templom épületét is folyamatosan karban kell tartani, hogy szépségében megőrizzük az utókornak” – tette hozzá Kiss Róbert.

Pataki Dezső polgármestertől megtudtuk, hogy az 1934 lakost számláló községükben 1017-en vallották magukat katolikus hitűnek. Katolikus közösségük nagyon örül, hogy a pár éve szépen felújított plébánia mellett méltó módon megújult a templomuk is.

A felújított templom ünnepélyes megáldására szombaton került sor, a szentmisét, amelyre 40 évre visszamenőleg meghívták mindazokat a plébánosokat, akik Keszegfalván szolgáltak, Orosch János nagyszombati érsek celebrálta.

(JN)

Újul a református templom tornya
Megszépül a Szent József templom és környéke
Újítják az izsai katolikus templomot
Egymillióból újulhat a Szent András-bazilika
Magyar támogatásból újulnak a templomok

Top