Sokallják a nevezési díjat

Idén április 22-én rendezték meg a Komárom – Komárno utcai futóversenyt, immár 44. alkalommal. Bár rekord számú versenyző indult, a nevezési díj is soha nem látott magasságba emelkedett, ami sokaknál kiverte a biztosítékot.

KK2017_060

Többen is háborogtak amiatt, hogy helyszíni nevezés esetén – már a két Komárom közötti futóversenyt megelőző napon is – 17 eurót kellett fizetnie annak, aki szeretett volna elindulni a 10 kilométeres távon. Ráadásul ilyen nevezési formával az induló nem kapott ajándékpólót sem. „Ha jövőre is ilyen árak lesznek, ez volt az utolsó alkalom, hogy elindultam, pedig régi résztvevő vagyok. Ez régebben a komáromiak futóversenye volt, de ekkora összeget még soha nem kértek érte. Több kisebb futóversenyen indultam már, de eddig ez a nevezési díj kiemelkedően a legdrágább volt“ – jelentette ki Pápai László, az egyik komáromi futó. Akadtak olyanok is, akik a helyszíni nevezési díj összegét meghallva sarkon fordultak, és úgy döntöttek, idén nem futnak.

Előzetesen olcsóbb

Tolmácsoltuk a panaszokat a verseny dél-komáromi szervezőjének, a Komárom-Európa Futó Egyesületnek (KEFE). Sárosdi Edit versenyigazgató elismerte, a helyszíni nevezés valóban 17 euró volt, és ilyenkor tényleg nem járt ajándékpóló a résztvevőnek. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a dartiming.hu/kefe weboldalon 2017. december 1-je óta nyitott volt a nevezési lehetőség, és online jelentkezéssel kedvezményes áron lehetett benevezni. A 10 kilométeres távnál 12 euróért (3500 Ft), az 5,5 kilométeres táv esetén 8,5 euróért (2500 Ft) lehetett regisztrálni. „Ezzel az árkategóriával a magyarországi amatőr futóversenyek ár/érték viszonylatában az olcsók közé sorolnám“ – vélte a versenyigazgató, majd hozzáfűzte: „A versenyzőknek – ahogy én is teszem versenyzőként – tájékozódni kellett volna, megfelelő időben elolvasni a versenykiírást, ami magyar, illetve szlovák nyelven is fent volt az egyesület honlapján, illetve az említett weboldalon.“

image172

Elmondta, az előnevezettek részére gyártatott technikai póló darabja bruttó 1900 forint, a befutóérem darabja bruttó 900 forint volt. „A kiadásokat tovább növeli a mentőszolgálat, a chipes időmérés, ehhez kapcsolódóan a chippel ellátott rajtszámok legyártása, melyeknek darabja nagyjából 600 forintba kerül. Ehhez jön még a frissítőpontokon, valamint a verseny végén osztott víz, valamint a poharak ára.“ Ezen túl a gyerekeknek szervezett futás, melyen 400 óvodás és alapiskolás vett részt, teljesen ingyenes volt – és ők is kaptak érmet, csokit és frissítőt.

Sárosdi Edit hangsúlyozta, ha bárki is fizetési vagy nevezési problémával kereste meg őket, igyekeztek mindent megtenni a megoldás érdekében. „Azon versenyzőknek, akik bár előneveztek, de mégsem jutott nekik póló, utólag postai úton kézbesítjük, mind a magyar, mind a szlovák oldalon“ – jegyezte meg. Rámutatott, a reklamációk ellenére idén rekord számú futó vett részt a 44. alkalommal megrendezett utcai versenyen.

IMG_6647

Kedvezmény a komáromiaknak?

Keszegh Béla észak-komáromi alpolgármester – aki le is futotta a 10 kilométeres távot – kérdésünkre elmondta, tudnak a panaszokról, melyeket már megosztottak a szervezőkkel – elsősorban a magas árra vonatkozókat, és hogy a verseny napján már nem lehetett nevezni. Hamarosan a dél-komáromi városvezetés illetékeseivel együtt ki is értékelik a lebonyolítást. Mint mondta, a két Komárom a városi hivatalok szintjén egyezett meg arról, hogy külső szervezőt vonnak be, hogy a feladat ne a hivatalokat terhelje. Arra a kérdésre, hogy jövőre is a KEFE szervezi-e a versenyt, azt felelte: „Valószínűleg igen, de csak akkor, ha figyelembe veszik a szempontjainkat.“

„Mivel ez a verseny elsősorban a komáromiaké, elgondolkozhatnánk azon, hogy jövőre a komáromiak – beleértve akár azokat is, akik évek óta résztvevők – egy kedvezményes nevezési díj ellenében indulhassanak“ – javasolja Kovács Dávid képviselő, aki szintén teljesítette az 5,5 kilométeres távot.

(csaba)
(fotó: KEFE)

Top