Sokszínű LehárFeszt

Komárom. Gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket augusztus 29. és 31. között a LehárFeszt nemzetközi operettfesztivál, amely a tíz éven át nagy sikernek örvendő Lehár Nyár eseménysorozat továbbéléseként második alkalommal kerül megrendezésre a belváros öt helyszínén.

Büszkének kell lennünk Komárom múltjára, Lehár Ferencre, aki életének egy szakaszában a városhoz kötődött, egyúttal magára a műfajra is, amelyben alkotott – hangsúlyozta a LehárFeszt idei programját bemutató sajtótájékoztatón Keszegh Béla, Komárom polgármestere. Kiemelte a Lehár Ferenc Polgári Társulás elnökének, a fesztivál főszervezőjének munkáját és elhivatottságát Lehár szellemiségének ápolása iránt.

Klemen Terézia ismertette az idei programot, szót ejtve az ősbemutatóként színre kerülő Az asszony összetör és a Dérynétől István, a királyig című előadásokról, valamint a Magyar Zenés Színház Szögény Dankó Pista című vendégjátékáról.

„Komárom a világ zenei palettájára Lehár által került fel” – mondta a főszervező, felhívva a figyelmet egy egyedülálló plakátkiállításra, melyet az érdeklődők a Tiszti pavilonban tekinthetnek majd meg. A tárlat azt hivatott megmutatni, hogy Lehár munkássága mindenhol jelen van Los Angelestől New Yorkon át Londonig és Lisszabonig. Emellett a LehárFeszt idején megtekinthető lesz egy amerikai karikatúra is, amely arról készült, hogy A víg özvegy a színpadon túl mennyi mindenben él tovább: szivar, koktél, sör vagy éppen egy saláta nevében.

A LehárFeszt fővédnökével, Szinetár Miklóssal, valamint Stubendek Katalinnal, a Pécsi Nemzeti Színház A víg özvegy című előadásának primadonnájával is sor kerül egy-egy szakmai beszélgetésre. A Muzikális lurkók foglalkozásai pedig kifejezetten azt a célt szolgálják, hogy a kisebbek betekintést nyerhessenek a klasszikus zene és a zenei színház világába. Kísérőprogramként Práczky István grafikus korábban már látott LisztOmánia című kiállítása is újra megnyílik.

A fesztivál ideje alatt Komárom belvárosában megidézik a 20. század elejének pezsgő nagyvárosi hangulatát: száz éves kabriók, korabeli primadonna és bonviván jelmezekbe öltözött emberek vonulnak majd fel. Aki pedig testközelből szeretne ismerkedni az operettek szereplőivel, maga is felpróbálhatja majd a ruhákat, és beülhet az autókba. A flashmob jellegű megmozdulások mellett az autóknak az esti gálákon is fontos szerepük lesz, ugyanis a fellépő művészek ezekkel érkeznek majd az előadások helyszínére.

2. Lehárfeszt: augusztus 29–31.

Csütörtök, augusztus 29.
Klapka tér:
14:00 – Auto Mánia&Slovakia Ring; 15:30 A 20. század autócsodái – Magyar Veterán Autósok Szövetsége.
Tiszti pavilon:
14:00 – Az örök primadonna, Honthy Hanna;
15:00 – Primadonna ruhák és bonviván öltözékek próbálása a nagyközönség részére.
Tiszti pavilon udvara:
14:00 – Lehár Ferenc kiállítás.
Tiszti pavilon szabadtéri színpada:
17:45 – Az asszony összetör – Kálmán Imre szerelmei, zenés életrajzi mű; 20:00 – Szögény Dankó Pista – a Magyar Zenés Színház műsora.
Európa udvar:
14:00 – Muzikális lurkók.
Nádor utca:
15:00 – A zenés színpad pillanatai – fotókiállítás.
Sátor:
15:00 – Europe Direct.
Tatra mozi:
16:30 – Lehár film vetítése.

Péntek, augusztus 30.

Európa udvar:
14:00 – Hangszerkészítő műhely – Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola;
14:30 – Újhold régi zene- és táncegyüttes – viselettörténeti és táncbemutatóval egybekötött felvonulás;
15:30 – Muzikális lurkók – Hogyan készül? – Czafrangó Sylvia MMAI;
15:00 – Nosztalgiázás régi autókkal.
Sátor:
15:00 – Europe Direct.
Tiszti pavilon:
15:00–16:00 – Primadonna ruhák és bonviván öltözékek próbálása;
16:00 – A zenés színház története – Műhelybeszélgetés Szinetár Miklóssal.
Tiszti pavilon szabadtéri színpada:
17:15 – Dérynétől István a királyig – zenés színmű;
19:30 – Mulat az operett – gálaműsor a Dunakeszi Szimfonikus Zenekarral.
Tiszti pavilon udvara:
18:45–19:15 – Újhold régi zene és táncegyüttes – barokk táncok.

Szombat, augusztus 31.
IV. Bástya, Bortrezor:
9:30–12:00 – Délelőtti AGAPÉ – Mit ettek ők?

Az eseményt az Európai Unió társfinanszírozásával az Interreg Magyarország-Szlovákia Program Kisprojekt Alapja támogatja.

Top