Kottákat fénymásolt, amikor megérkeztünk. Néhány nappal hetvenhetedik születésnapja előtt is kórusai dolgait intézi. A gyermekekkel népdalt próbál a Selye János Gimnáziumban, a Gaudium vegyes karral és hangszeres kamarazenekarral májusban lesz új műsoruk. A Slágermúzeum. Stirber Lajos, ahogy tréfásan mondja magáról, az obsitos zenepedagógus szerint együtt énekelni jó, és még többet kéne ezért tenni. A magyar kultúra napja alkalmából kapott elismerése kapcsán találkoztunk a hazai kóruséneklés megkerülhetetlen szaktekintélyével.

• Akár a tenyerét, úgy ismerheti a galántai kultúrházat, ahol vasárnap (január 20-án) átvette a Csemadok életműdíját. Tavaly ősszel az Ex Libris Díjat kapta az ottani színpadon. A Kodály Napokról nem is beszélve.

– Amióta nyugdíjban vagyok, mondtam Kazán József barátomnak, a Kodály Napok főszervezőjének, szervezzen be, hogy ott ügyködhessek valamit, mert úgyis elmennék a kórusversenyre, mint néző vagy drukker. Mert egyetlen Kodály Napokról sem hiányoztam. Valóban ismerős a galántai közeg, hála az égnek, hogy olyan emberek vannak ott, mint Mézes Rudolf és csapata. Nagy élmény számomra az is hogy a legnagyobb Kodály-követők gyűlnek össze Galántán Magyarországról is, akár mint zsűritagok, megfigyelők, vendégkórusok karnagyai, és csodálják, amit művelünk, hogy ennek ilyen folytonossága van itt a Felvidéken. Tisztelnek bennünket, hogy talán jobban ápoljuk Kodály Zoltán örökségét, mint odaát.

• Együtt énekelni jó. Megnyugtatja az embert. Örömöt ad. Ahogy a komáromi Gaudium vegyes kar és hangszeres kamaraegyüttes, amelynek a karnagya, nevének jelentése is mutatja: öröm, élvezet, gyönyörűség.

– Mi ezeket valljuk, és ezek miatt nem adjuk fel! Hogy merre kellene elkezdeni jobbítani a kultúrához, az énekléshez való hozzáállást, nehéz megmondani. Hogy van rá igény, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Csengő énekszón Érsekújvárban és a Kodály Napok Galántán tíz-húsz, vagy még több kórus vesz részt rendszeresen, és egyre magasabb a színvonal. A legrangosabb szakemberek mondják ezt, akik nem győznek csodálkozni, hogy még mindig van fejlődés a kórusmozgalomban.

• Mikor határozta el, hogy az életét kórusok előtt tölti majd, mint karnagy?

– A sors kegyeltjének tartom magam, hogy a főiskola elvégzése után nem sokkal, hatvanötben az akkori II. lakótelepi, később Béke utcai, a mai Jókai Alapiskolába kerültem tanítani, ahol azután negyven évig működtem. Talán kuriózum, de életemben nem énekeltem kórusban, mert nem volt rá lehetőség. Nyitrán mi voltunk az elsők, akik elvégeztük a pedagógiai főiskolát. Ott is hegedülnöm kellett, így nem jutottam be a kórusba. A közös muzsikálás csodáját a komáromi zeneiskolában éltem meg, az ottani – Krizsán József tanár úr vezette – növendékzenekar életem egyik legnagyobb élménye volt. Érkezésemkor Komáromban a Béke utcán akkoriban Pálinkás Zsuzsának már volt gyermekkara. Fantasztikus élmény volt hallgatni őket. Odakéredzkedtem azzal, hogy jó lenne közösen muzsikálni.

• A Csemadok életműdíja már a sokadik elismerése.

– A Polgármester díja volt az első 1992-ben, majd a Katedra életmű-díj következett 2005-ben, a Felvidéki Magyar Pedagógus-díj pedig 2008-ban, amit Rozsnyón kaptam. Öt éve lettem a Magyar Kultúra Lovagja, 2010-ben Pro Urbe-díjat, 2012-ben Harmónia életműdíjat kaptam. Ezt követte tavaly az Ex Libris Díj, amelynek fővédnöke Csáky Pál európai parlamenti képviselő. Nagyon jólesik mindegyik. Kevesen vagyunk, akik megszállottan és önzetlenül tesszük a dolgunkat. Egy kicsit fáj, hogy egyre többen vannak közülünk olyanok, akik akkor magyarok, amikor fizetnek.

• Most is próbára készül a Selye János Gimnázium Kórusával és hangszeres kamaraegyüttesével.

– Kustyán Ilona akkori igazgatóhelyettes szólított meg egy nyáron, hogy jöjjek zenét tanítani a nyolc­éves gimnáziumba. Erre jöttem ide, és hogy „belső használatra” iskolai kórust alapítsak. Kilencedik éve működünk. A kamaraegyüttes tagjai a zeneiskolában tanulnak, és van hangszeres népzenét játszó együttes is, amelyet a kiváló brácsaművésszel, Lakatos Róberttel szövetkezve irányítunk.

• Tankönyveket, módszertani köteteket írt. Publicistaként szakmai cikkek, beszámolók szerzője. A legtöbb írása elején Kodály-idézetek szerepelnek. Miért?

– Mert számomra Kodály Zoltán az „isten”. Szerintem ő minden idők legnagyobb magyar nevelője; örök igazságokat mond ki. Azt például, hogy: „a nemzetnevelés az óvodában kezdődik. Nem baj, ha már hároméves korában megtanulja a gyermek, hogy nem magunkért élünk, hanem egymásért.”

Stirber Lajos

Zenepedagógus, karnagy, szakíró. 1942. január 26-án született Komáromban. A nyitrai Pedagógiai Intézetben szerezte orosz–földrajz–zene szakos tanári oklevelét 1963-ban. 1965-től Komáromban tanított. 1983–1990-ben a járási pedagógiai központ munkatársa volt. Zenepedagógiai munkájának fontos része a karvezetés. Az irányításával működő gyermekkórus országos versenyek rendszeres szereplője volt. Társszerzőként több zenei nevelés tankönyvet, ill. módszertani kézikönyvet írt. Két fia, négy unokája van.

A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napját 30 éve, 1969 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. A nap megrendezésének ötlete Fasang Árpád zongoraművészhez köthető, aki 1985-ben vetette ezt fel, végül a nap tényleges megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. decemberi ülésén tett felhívást, 1989 januárjában ők szervezték meg az első évfordulós rendezvénysorozatot és azóta évente ünnepeljük ezt a napot. A magyarországi Falvak Kultúrájáért Alapítvány gálát rendez az ünnep alkalmából, ahol a Magyar Kultúra Lovagjává ütnek neves közéleti személyiségeket. Az idén Keszegh Margit ügyvéd, városi képviselő, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke is a megtisztelő címben részesült, akivel hamarosan interjút közlünk.

Bárány János

(Összeállításunk a Delta január 22-i számában jelent meg.)