A komáromi származású üzletember, Strasser László, tavaly nyáron már harmadszor tért vissza szülővárosába, hogy ismét magára vállalja a helyi fociklub (KFC) férfi csapatának menedzselését. A harmadik ligában a kiesés ellen küzdő gárdából fél év alatt listavezetőt csinált, mégis akadnak olyan hangok, melyek szerint ez a felívelés csupán átmeneti. A lilák csapatmenedzserével többek között a jelenről és a jövőről, na meg néhány pletykáról is beszélgettünk.
• Mikor került először kapcsolatba a Duna-parti klubbal?
– Pontosan nem emlékszem, de talán már több, mint harminc éve annak, hogy az akkori elnök, Bocz Gyuri, és a helyettese, Vojtech Hornáček megkerestek. Lefolytattunk egy beszélgetést a régi fabarakkban, érdeklődtek, hogy nem szeretnék-e segíteni nekik? Akkoriban elég mélyen volt a helyi labdarúgás, s mivel ismertem a játékosokat, vezetőket és edzőket, úgy döntöttem, hogy segítek. Beléptem hát a vezetőségbe, nem sokkal később pedig már jöttek is az eredmények. Néhány évet el is töltöttem a klubban, de akkor még aktív zenész voltam, a két dolog pedig nem fért össze, így később a zenét választottam.
• Aztán jött a második “Strasser éra”.
– A második nekifutás négy évvel ezelőtt volt. Külső segítséggel akkoriban is sikerült egy jó csapatot összeállítani. Neveket ugyan nem szeretek emlegetni, mert előfordul, hogy kihagyok valakit, de voltak, akik támogattak minket és részt vettek a munkában is, mint például Dr. Ipóth Szilárd, Nagy Tamás vagy éppen Tapolcsányi Iván.
• Mi történt végül?
– Szép időszak volt, csak utána az akkori polgármester, Anton Marek, jött egy olyan felszólítással, hogy az öltözőkért, a pályahasználatért a klubnak fizetnie kell. Abban az időben nem voltak tisztázva ezek a dolgok, a város pedig megszabott egy bizonyos összeget, amit abból a pénzből kellett visszafizetnünk, amit éppen tőlük támogatásként kaptunk.
• Nem próbált a város első emberével tárgyalni?
– A polgármester nem akart alkut kötni, nem volt kompromisszum képes, így nehéz anyagi körülmények közé kerültünk, és nem tudtuk folytatni azt a színvonalas munkát, amit addig. Ezért is döntöttem úgy, hogy kiszállok a fociból.
• Ekkor vette az irányt Nagymegyer felé?
– Az akkori ottani elnök, Tarcsi Imre, megkeresett egy ajánlattal. Sikeressé szerette volna tenni a nagymegyeri focit. Komáromiként nem volt egyszerű döntés, de végül igent mondtam, ezért pedig nagyon sok negatív visszhangot kellett elviselnem.
• Elég sok komáromi focista Megyerre költözött, gondolom ez volt az oka…
– Igaz, vittem magammal pár játékost, de nekik jobb anyagi hátteret tudtunk biztosítani. Senkit sem hurcoltunk oda erőszakkal, mindenki a saját döntése alapján került Nagymegyerre. A fociban ez már mindennapos dolog, játékosok jönnek-mennek, hiszen ők is pénzből élnek. Még a világszintű csapatok élete is erről szól.
• Hogy értékeli az ott eltöltött időszakot?
– Egy nagyon sikeres és ütőképes csapatot sikerült összerakni, az anyagi támogatásunk pozitívan alakult, úgy a város oldaláról, mint a nagymegyeri fürdő részéről is. A feljutás karnyújtásnyira volt, 14 ponttal vezettük a táblázatot, dehát a fociban olykor nem jönnek össze a dolgok. Úgy tűnik, valakinek fontosabb volt, hogy egy másik csapat végezzen a tabella élén. Sajnos velük nem tudtuk felvenni a versenyt.
• Amikor újra visszatért Komáromba, elég felemás volt a fogadtatás…
– Baráth Györggyel, a KFC elnökével véletlen találkozások alkalmával többször beszélgettünk, végül megegyeztünk abban, hogy ismét visszajövök segíteni. Úgy éreztem, tennem kell a csapatért, így ismét Komáromot választottam. Persze, nagyon sok kritikát kaptam emiatt, az viszont vigasztal, hogy a foci körül mozgó emberek és a szurkolók többsége azért kiállt mellettem és örültek a fejleményeknek.
• Na és a hangadók?
– A kritikus egyének ezúttal is ugyanazok voltak, akik az elejétől kezdve nem tartottak szimpatikusnak. Mikor visszahívtak, akkor bizony a KFC a tabella alján volt, és a kiesés fenyegette. A negyedik ligából viszont nagyon nehéz visszakerülni a harmadikba, így nem engedhettük meg, hogy kiessünk. Amikor jöttem, utolsó előttiek voltunk, szezon végére meg a tabella közepére értünk. Egy mérkőzésen szenvedtünk vereséget, éppen Somorja ellenében, akik abban az évben végül feljutottak a második ligába.
• Többen azt sem nézik jó szemmel, hogy a csapatban sok a légiós, és a hazai játékosok kevesebb lehetőséget kapnak.
– A komáromiak nem tűntek el a csapatból, ugyanakkor ha feljebb szeretnénk jutni, akkor olyan focistákat kell alkalmazni, akikkel ezt el is lehet érni. Van viszont komáromi: Szabó Marek, a Kosťukevič testvérek, Szénási, Podlucký, Wilson és Gonzáles. Ugyanakkor nagyon jó játékosokat sikerült idehozni, köztük U20-as cseh és szlovák válogatottakkal, de olyan focistákat is hoztunk, akik már az élvonalban is bemutatkoztak.
• Ez kell a feljutáshoz?
– Sajnos máshogy nem megy, ugyanis Komáromban jelen pillanatban nincs 11 olyan játékos, aki ebben az osztályban sikeres tudna lenni és a feljutásért harcolna. A várostól kapott pénzből egyébként az idegenlégiósokra nem áldozunk, őket külön szponzor fizeti. Ezt csak azért tartottam fontosnak elmondani, mert olyan hangokat is hallottam, melyek szerint a város pénzét idegeneknek adom.
• A csapatkapitányunkat viszont elvesztettük. Szórád Csaba Nagymegyerre igazolt.
– Csaba az utóbbi időben nagyon jó teljesítményt nyújtott, lefogyott, könnyebben mozgott. Mi számoltunk vele továbbra is, hiszen komáromi és nagy érzéke van a futballhoz, ennek ellenére legnagyobb meglepetésemre éppen azt a csapatot választotta, mellyel azelőtt nem igazán szimpatizált. Ennek ellenére kívánom, hogy megtalálja a számításait.
• A menedzser milyen feladatokat lát el a klubnál?
– Az én kompetenciám az “A” csapat körüli tevékenység, játékosok igazolása, a mérkőzések körüli teendők, az edző kiválasztása és az anyagiak beteremtése.
• Ősszel elég korán jött az edzőcsere. Ennek mi volt az oka?
– Lérant Peternél talán az lehetett a gond, hogy nagyon sok játékossal már évek óta együtt dolgozott, és szerintem ez a foci világában nem túl egészséges, hiszen az ilyen munkakapcsolat monotonná válhat. Peti munkáját egyébként nagyon nagyra becsülöm, mert ő szívvel-lélekkel csinálta, és nagyon komolyan vette. Sajnálom, hogy végül el kellett válnunk, remélem nem örökre. Egyszerűen már nem működött a kémia közte és a csapat közt. Én mindent elkövettem, hogy ez ne következzen be, de sajnos váltanunk kellett.
• Matovič viszont egyelőre meghálálta a bizalmat…
– Nagy tapasztalattal bíró edzőről van szó, de nyilván egy 20 tagú keretben akadhatnak olyanok, akik nem teljesen elégedettek a munkájával. Minden héten viszont nem lehet edzőt váltani, ráadásul a tabella élén ez egyáltalán nem is jöhet szóba.
• A csapat tehát az első helyen várja a folytatást. Mi a cél?
– Maximalista vagyok. Szeretném, ha a feljutnánk a második ligába, hiszen tudjuk, hogy már van negyven éve is, hogy utoljára ott játszottunk. Ez egy nagy dolog volna, hiszen a focin keresztül is jobban megismernék a várost.
• Mennyivel drágább a második liga?
– Csak az utaztatás miatt nőnének a költségein, ugyanis a jelenlegi keretünkkel szerintem ott is megállnánk a helyünket, és középcsapat tudnánk lenni.
• Sokan attól tartanak, hogy minden csak Önön múlik, és mi lesz, ha egyszer csak kiszáll a fociból?
– Nem értem, miért félnek ettől egyesek, hiszen én már 8-9 évet eltöltöttem a komáromi fociban. Jobban esne, ha aggodalom helyett inkább segítenék a munkánkat, hiszen kívülállóként könnyű kritizálni. Akik segítő szándékkal keresnek meg, azok előtt a mi ajtónk mindig nyitva áll.
• Mi a helyzet a támogatókkal?
– Nagyon sok pénzt sikerült a komáromi labdarúgás számára összeszednem, de talán a legszomorúbb mégis az, hogy sosem helybéliek pénzét tettük a fociba. Nagyon jó lenne, ha a jövőben az itteni cégek is úgy gondolnák, hogy a több mint 200 focistát, köztük rengeteg gyereket foglalkoztató klubunkat támogatni kell.
• Ha több szurkoló járna ki, növekedhetne a bevétel is…
– Egyszer újra szeretném azt megélni, hogy legalább közel teltház előtt játszunk, hiszen manapság nagyon kevesen látogatnak ki a meccsekre, még annak ellenére is, hogy az első helyen vagyunk. Az egyszerű ember, a néző is sokat tehet a csapatért, ha legalább időnként belépőjegyet vált, és szurkol a kedvenceinek. Mi mindent elkövetünk azért, hogy érdemes legyen kijárni, és főleg, hogy legyen minek örülni is.
Kovács Gerzson Dávid