Nevének hallatán először a színház, a film jut eszünkbe, majd bevillannak róla a képek, díjjal a kezében Pekingben, filmjének premierjén a 70. Cannes-i fesztiválon, tapsviharban a Komáromi Jókai Színház színpadán és egy szuggesztív erejű plakát, ami Bandor Éva Jászai Mari-díjas színművésznő májusban megjelent második hangoskönyvét, a Hullaégetőt hirdeti.

• Miért esett a választása pont erre a könyvre?

– Tíz évvel ezelőtt, amikor a Komáromi Jókai Színházzal játszottunk Debrecenben, a színházi kelléktárban akadtam rá a könyvre. ’Elviheti, már kiselejtezték’ – mondták. Hazafelé a buszban elkezdtem olvasni, és teljesen mellbevágott, pedig akkor még nem gondoltam, hogy egyszer arról fogunk itt beszélgetni, hogy a könyv ismét, ráadásul több szinten is aktuálissá vált. Megdöbbentően reflektál Fuks – aki mássága miatt a faji és nemi különbözőségeket üldöző náci megszállás időszakát pokoli nehezen élte meg – 1967-ben íródott és 1938-ban játszódó műve azokra a veszélyes ideológiákra, melyek ismét egyre erőteljesebben teret hódítanak a közgondolkodásban, és mindinkább megosztják az embereket. Amikor két éve felmerült egy újabb hangoskönyv gondolata, teljesen egyértelmű volt, hogy Fuks számomra meghatározó regényét viszem magammal a stúdióba. Mindig foglalkoztattak a társadalmi kérdések. Miért változnak meg az emberek az ideológiák hatására, miként tudnak kialakulni és mi tartja életben a diktatúrákat, miért érzi valaki azt, hogy jogában áll ítélkezni a másik fölött?! Keresem a válaszokat. Legutóbb ezért például Mussolini életrajzát olvastam.

• Egy hangoskönyv felvétele hasonlóképpen zajlik, mint amikor a pandémia időszakában a színészek online élő felolvasóesteket tartottak a közösségi portálon, vagy ennek is megvannak a maga szakmai fortélyai?

– Felolvasni a lányomnak, a páromnak mindig is szerettem, de az teljesen más. Az elsőt még rendező-szerkesztő nélkül vettük fel, de most felkértem a Szlovák Rádió szerkesztőjét, a komáromi Daniela Kapitáňovát rendezőnek, akivel már korábban is dolgoztunk együtt. Fejezetről-fejezetre és mondatról-mondatra elemeztük ki a szöveget. Hihetetlenül sokat foglalkoztunk a szöveggel a stúdiómunkák megkezdése előtt. Fuks elképesztő részletességgel írja le a személyeket, a helyzeteket és a párbeszédeket. Néhol kénytelenek voltunk tömöríteni. A dialógusoknál pedig meg kellett találni a határmezsgyét, hogy ne csússzon át a felolvasás hangjátékba, mert az egy teljesen más műfaj. Én a hangoskönyveket szeretem. Hallgatni is. Amióta sikerült elengednem a Hullaégető főszereplőjének, Kopfrkingl úrnak az őrült karakterét, egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy „válogatok” a számomra fontos könyvek közt. Borbély Szilárd Nincstelenek c. regényét szívesen felolvasnám.

• Nem sokkal a koronavírusról szóló első hírek előtt választotta a szabadságot, és az ezzel együtt járó bizonytalan szabadúszó létet. Utólag nem bánta meg a döntését?

– Nem. Inkább azt, hogy nem léptem meg sokkal hamarabb. Hallgatnom kellett volna a megérzéseimre. Halogattam. Persze, van abban rizikó, ha az ember nem tagja egy társulatnak, ellenben saját maga döntheti el, hogy mire mond igent és mire nemet. Megesett, hogy egy pillanatra átsuhant a fejemen a gondolat, mi lesz, ha kikopok a közegből, és egyszer csak nem hívnak, de ahogy az elmúlt év is rámutatott, annyira kiszámíthatatlan a jövő, hogy most ezen nem lenne értelme rágódni.

• Egyelőre ez elég elképzelhetetlennek tűnik, hiszen csak az elmúlt évben hét filmben szerepelt. A norvég Gunhild Enger rendezővel forgatott filmjét pedig a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be. Hogy nyílt meg Nyugat-Európa kapuja egy felvidéki magyar színművész előtt?

Két éve a kassai ArtFilm Fest-en játékfilmek kategóriájában zsűriztem, Enger, a rendkívül szimpatikus norvég rendezőnő pedig a rövidfilmeket értékelte. Összefutottunk, elbeszélgettünk, együtt ebédeltünk, majd megkérdezte, van-e ügynököm. Mondtam, hogy nincs, így az én elérhetőségemet kérte el, azzal, hogy majd jelentkezik. Nem igazán vettem készpénznek az ígéretét. Meg is lepődtem, amikor rám írt, hogy lenne-e kedvem eljátszani a készülő filmjében egy bürokratát, aki azt szeretné elérni, hogy Schengen egy közös kulturális-földrajzi-történelmi tér legyen. Azonnal igent mondtam. A kérdés csak az volt, hogy milyen nyelven? Magyarul, angolul, esetleg norvégul? A felvételek két nyelven, angolul és magyarul zajlottak, végül az első verzió maradt.

• Hogy fogadták Oslóban?

A rendezőnővel és a stáb többi tagjával is nagyon jól megértettük egymást. Fantasztikus élményekkel gazdagodtam, hála Dobos Éva műfordítónak, akivel még az elindulásom előtt felvettem a kapcsolatot. Első este megnéztem az oslói Nemzeti Színházban a Rómeó és Júliát. Mivel játszottam a darabban, ismerem a szöveget, nem volt gond, hogy norvég nyelvű az előadás. Akkor szomorodtam el kicsit, amikor kiderült, hogy a Nemzeti Múzeum, ahol az egyik kedvenc festőm, Edvard Munch művei vannak, átépítés miatt éppen zárva van. Éva elintézte, hogy a Tudományos Akadémia dísztermét, ahol hagyományosan a Nobel-díj átadó ünnepségek is zajlanak, délután öt óra után, amikorra befejeződik a forgatás, kinyissák nekem és megnézhessem nagy kedvencem ott lévő festményeit.

• A járvány miatt az elmúlt tizenkét hónap nagy részében „szobafogságra” voltunk ítélve. Kiutazhatott a filmjei bemutatójára?

– Az Agnieszka Hollanddal forgatott Sarlatánt Berlinben, Horváth Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre c. filmjét a Velencei filmfesztiválon, Kis Hajni Külön falka c. családi drámáját pedig most a Karlovy Vary-i fesztiválon mutatják be. Ivan Viripajev Illúziók c. darabjának, amit a Londonban élő Lévay Adina rendezett, és mindvégig zoomon keresztül próbáltunk, a neten volt a bemutatója. Kőkemény munka volt, mert a konyhánkban egy zöld abrosszal, majd később green screennel kialakított zoom szobában folytak a próbák, majd a felvétel. A végén pedig, mint egy filmet, összevágták a jeleneteinket. Volt olyan pillanat, amikor megfordult a fejemben, hogy azt mondom, ennyi volt, nekem ez nem megy. De ahhoz meg túlságosan maximalista vagyok önmagammal szemben. Ezért nem szeretem visszanézni se magamat. Mindig találok valami hibát az alakításomban. Három film bemutatója pedig az idei évre tolódott.

• Nem is volt olyan periódus, amikor megtapasztalta a világ lelassulását és a kulturális élet zsákutcába jutását?

– Volt. Múlt év tavaszán, de nem bántam, mert szeretek otthon lenni a lányunkkal Fannival, a párommal Gáborral és reggelit, ebédet, vacsorát készíteni nekik. A mi lakásunk, a maga 62 négyzetméterén rengeteg lehetőséget kínál. Van egy gazdag könyvtárunk, amiből kedvemre válogathattam, remek filmjeink, mazsolázgathattam a zenék között. Jó volt. Sokáig. Akkor kezdett szűk lenni a tér, amikor az a fajta alkotó energia, ami minden művészemberben ott van, elkezdett kikívánkozni. Kitaláltam, hogy ha már Bázis tag vagyok, filmre viszem Mizser Attila versét. Így találkoztam Fóti Dávid operatőr-filmessel és megszületett az első közös munkánk. Az elmúlt évben nagyon sok tehetséges embert ismertem meg Komáromban, és ez mind a „covidnak” köszönhető!

• Többnyire drámai, nehéz sorsot cipelő nők figurájával kell azonosulnia, mint a Jaroslav Vojtekkel forgatott Gyerekek c. alkotásban, amiért a 2015-ös pekingi nemzetközi filmfesztiválon átvehette a legjobb női mellékszereplő díját. Melyik volt a legnehezebb szerepe?

– Néha egy szerep miatt az ember kénytelen a saját fizikai határait feszegetni. Tegnap például, a legnagyobb hőségben, egy üzemben forgattunk. Én, mint hegesztőnő, beöltözve védősisakba, munkaruhába, hegesztőpisztollyal a kezemben dolgoztam a jelenetben. Többször megesett, hogy lelkileg gyűrt meg egy karakter megformálása, de ezeket már megtanultam kezelni és elengedni. Prikler Mátyás A hatalom c. politikai krimijében, amit ebben az évben fejeztünk be, egy vadászbaleset során lelőtt fiú anyját alakítva azzal kellett szembesülnöm, hogy többé ő már nem jön haza. Elveszítettük. Délelőtt a patológián forgattunk, délután pedig a krematóriumban. Szörnyen megterhelő volt érzelmileg. Mokos Attilának is, aki a filmben az apa szerepét kapta.

• Ha egy könnyebb fajsúlyú filmbe hívnák, igent mondana?

– Mérlegelném. Ahogy a színháztól, úgy a filmtől is sokan azt várják el, hogy szórakoztasson. Ez rendben is van. Viszont én jobban szeretem, azokat az előadásokat, amik elgondolkodtatják az embereket. A napokban kaptam kézhez egy készülő film egyébként zseniális forgatókönyvét, amiben Borbély Alexandra lesz a főszereplő, én pedig egy hatgyerekes anya bőrébe bújok majd, aki a pozsonypüspöki magyar közösség árulójává válik. Iveta Grófová magyar-szlovák-cseh koprodukcióban készülő filmje a zsidóság és a magyarság tragédiáját mutatja be. Utána pedig egy alkoholista nőt játszom majd. Komoly szakmai kihívás lesz mindkettő.

• Ennyi szövegtanulás és forgatás mellett lesz ideje a pihenésre is?

– Beiktattuk. Számomra a pandémia alatt, pedig engem is ágynak döntött a koronavírus, a legrosszabb pillanat az volt, amikor megláttam, hogy torlaszokat emeltek a magyar-szlovák határon. A szocializmus éveinek bezártságát juttatta az eszembe. Nagyon hiányzik már az utazás, a tenger, a kikapcsolódás. Visszahúz a szívünk Szicíliára.

Jankovič Nóra