Szeptembertől kötelező a kutyacsip

Szeptember elsejétől lép hatályba az új állatorvosi törvény, amely alapján kötelezővé válik a csipek beültetése a kutyákba. Az állatorvosok legfeljebb 10 eurót kérhetnek a beavatkozásért. A tulajdonosoknak egy évük van arra, hogy csipet ültessenek kutyusukba.

Jack-Russel-called-Freedie-getting-microchipped-at-the-ISPCA.jpg-660x330

A szlovák parlament idén fogadta el a kutyák kötelező csipezését előíró jogszabályt. Nem először vetődött fel a téma, már négy évvel ezelőtt is szó volt róla, ám akkor végül nem fogadták el a törvényjavaslatot – elsősorban azért, mert néhány állatorvos a gyakorlatban irreálisan magas összeget kért a csip beültetéséért. Ez most nem fordulhat elő, hiszen a szeptember elsejétől hatályos jogszabály kimondja, legfeljebb 10 euró kérhető a beavatkozás elvégzéséért. Sőt, a szociális szükséghelyzetben élő gazdiknak, illetve a minimálnyugdíjat szedőknek az állam megtéríti a csipbeültetés kiadásait.

Egyszerűbb lesz a beazonosítás

Az állatorvosok alapvetően hasznosnak tartják az új előírást. Farkas Orsolya komáromi állatorvos még a törvény végső jóváhagyása előtt kifejtette lapunknak, a csipek segítségével sokkal könnyebb és egyszerűbb lesz a beazonosítás: az elveszett kutyus hamarabb visszatalálhat gazdájához, a kóbor vagy éppen harapós kutyáról pedig könnyedén meg lehet majd állapítani, hogy például volt-e veszettség ellen oltva, s hogy ki a gazdája (aki harapás, károkozás vagy más esetekben felelősségre vonható).

A csipek beültetése gyors művelet, néhány másodperc alatt elvégezhető, az ezzel kapcsolatos adminisztráció több időbe telik. Az állatorvosoknak kell az állatok és a gazdik adatait (oltások időpontja, személyes információk: név, telefonszám stb.) felvinniük és rendszeresen kezelniük, frissíteniük az elektronikus központi nyilvántartásban.

Kutyak4-e1524127290771

Nem okoz fájdalmat

A beültetés nem okoz fájdalmat és nem jár veszéllyel a kutyusok számára – nyugtatott meg mindenkit Farkas Orsolya. A csipet rendszerint az állatok nyakánál, illetve marja-lapockája környékén, közvetlenül a bőr alá helyezik el – a művelet mindössze pár pillanatig tart. „Előfordultak ugyan olyan esetek, amikor a kutyus nyakából elmozdult a csip, de csak a legritkább esetekben. Ha ez meg is történik, a csip akkor sem okozhat sérülést, hiszen egy egészen apró, tompa eszközről van szó. Többéves tapasztalat mondatja velem: egy oltás sokkal jobban fáj a kutyáknak, mint a csip beültetése“ – teszi hozzá a szakember.

14 hónapnyi türelmi idő

Azokat a kutyákat, amelyek augusztus 31-e előtt születtek, és nem szorulnak orvosi ellátásra, legkésőbb 2019. október 31-ig lehet csippel ellátni. Ez azonban nem érvényes akkor, ha a kutyát el akarják adni vagy más tulajdonoshoz kerül, illetve ha az karanténba vagy állatmenhelyre kerül. Ha a kutya gazdát cserél, akkor az eredeti tulajdonosnak 21 napon belül kell bejelentenie az új tulajdonost az állatorvosnál. Ugyanígy kell eljárni abban az esetben is, ha az állat kimúlik.

kutyacsip

A vemhes ebekbe is csipet kell ültetni. Tervezett vemhesség esetén ezt még a befedezés előtt kell megoldani, nem tervezett vemhesség esetén pedig a lehető leghamarabb. Azokat a kutyákat, amelyek augusztus 31-e után születnek, a születéstől számított 12 héten belül kell csippel ellátni. Akár 50 eurós bírságot is kiszabahatnak azokra a gazdikra, akik nem tesznek eleget az előírásoknak.

Az állatorvos szeptembertől nem kezelhet olyan kutyát, amelyben nincs csip. Ez alól csak az életmentő beavatkozások jelentenek kivételt. Azaz, ha a gazdik legközelebb állatorvoshoz viszik négylábú kedvencüket, készüljenek fel arra, hogy csipbeültetésre is sor kerül – legyen náluk plusz 10 euró erre a célra.

(cs)

Kapcsolódó cikkeink:

Kötelezően ellenőrzött kutyusok

Elszaprodtak a kóbor kutyák Gútán

Több mint 30 kutyát ivartalanítottak

Top