Szilas ott van a köztudatban

2010 decemberében Tóth Péter személyében egy fiatal, agilis polgármester került Szilas község élére, aki nagy tervekkel és tettekkel indult neki az önkormányzati munkának. 

Tóth Péter Szilas polgármestere

Sok minden fejlődött a most már 502 lelket számláló kisközségben. A lakosság száma is bizonyítja a fiatal polgármester és a testület tagjai nem ültek ölbetett kézzel. Keményen dolgoztak, és lám munkájuknak meg is lett az eredménye. Amikor átvette a falu irányítását 464 lakosa volt a településnek, azóta ezt a számot 2014 decemberében 502-re emelkedett. Ekkora népességgel Szilas csak a nyolcvanas évek végén rendelkezett. Az új év kezdetén meglátogattuk Tóth Pétert, Szilas polgármesterét, akit a 2015-ös tervekről faggattuk: „Örülök annak, hogy egy kis összefogással ilyen szép eredményeket tudtunk elérni. Itt mindjárt megköszönném a lakosság nagy segítségét, hisz ez a siker mindannyiuké. Ami az idei terveket illeti elsősorban az önkéntes tűzoltókkal kezdeném. Júniusban méltóképpen szeretnénk megünnepelni a szervezet 130 éves tevékenységét, s ez a falunap keretén belül történne. Ugyanezen a napon emlékezünk meg az 1965-ös árvízről. Tervezzük a kultúrház és a községi hivatal bizonyos mértékű felújítását. Gondolok itt elsősorban a nyílászárók cseréjére, valamint az épületek hőszigetelésére. Továbbá szándékunkban áll egy EKO-udvart felépíteni a mostani komposztáló tőszomszédságában. Ez nagymértékben megkönnyítené a hulladék szelektálását. Folytatni szeretnénk a már megkezdett munkákat. Így például a járdák további építését, melyet egészen a temetőig akarunk megvalósítani. Persze nem akarunk elfeledkezni a közösségformáló programjainkról sem. Annál is inkább, mivel ezek nemcsak helyi jelleggel bírnak, hisz az egyes akcióinkra távolabbi falvakból is jönnek ide látogatók. Így mindenképpen szeretnénk megrendezni a Kihívás Napját, amely idén már ötödik alkalommal lesz megtartva. A faluszépítés szempontjából elhanyagolhatatlan a Tiszta falu – tiszta porta elnevezésű esemény, amelyben évről évre a község nagy része tevékenyen vesz részt. Remélhetőleg így lesz az idén is. Terveinkben szerepel még a Felvidéken egyedülálló lángosfesztivál lebonyolítása, az augusztusi tűzoltóverseny megtartása, valamint az ugyancsak augusztusban sorra kerülő horgász- és halászléfőzőverseny megrendezése a tónál. Nem beszélve a nyugdíjasok találkozójáról, mely igen közkedvelt az időskorú emberek körében. Nyilvánvaló, hogy ezeket a terveket csakis közösen az itt élő, szorgos személyekkel lehet, és szándékozunk megvalósítani, hogy aki idegenként bármelyik eseményen részt vesz, úgy távozzon kis falunkból, hogy később jó érzéssel gondoljon vissza az itt töltött kellemes percekre – mondta Szilas község fiatal polgármestere.

Pint Sándor

Top