Színésznőink az Oscarra nevezett filmben

Három komáromi kötődésű színművésznő is szerepel abban a drámában, amellyel a Szlovák Film- és Televíziós Akadémia (SFTA) döntése alapján Szlovákia versenyre kel a külföldi filmek kategóriájában az Oscar-díjért. Az Emma és a halálfejes lepke (angolul The Hungarian Dressmaker) című alkotás főszerepében a 2017-ben Európa legjobb színésznőjének választott Borbély Alexandrát láthatjuk, míg Bandor Éva (akit az V. Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál legjobb női mellékszereplőjének választottak) és Jókai Ági (aki 2021-ben a Skandináv Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb színésznőnek járó díjat kapta) ezúttal mellékszerepekben tűnik fel.

Jókai Ági és Borbély Alexandra

Az Iveta Grófová által rendezett szlovák-magyar-cseh koprodukcióban készült film több szempontból is korszakalkotó jelentőségű. Azok az évek ugyanis, amikor a második világháború viharos időszakában a szlovák állam Hlinka gárdistáinak nemzeti gyűlöletre épülő propagandája miatt egyre kiszolgáltatottabb és reménytelenebb helyzetbe kerültek az itt élő magyarok, csehek, németek, zsidók, mindezidáig szlovák alkotók műveiben ilyen őszintén nem jelentek meg. Az alkotók a témát a lehető leghitelesebben és legérzékenyebben fogták meg: Marika (Borbély Alexandra) az özvegy varrónő sorsán keresztül, aki a háború alatt, miközben egy szlovák Hlinka-gárdista százados és egy német náci tiszt is ostromolja, egy zsidó kisfiút rejteget. Marika és a kis Šimon élete azonban a háború vége után sem fordul jobbra. A pozsonypüspöki magyarokat, köztük Marikát, a cseh Szudéta-vidékre deportálják kényszermunkára. És egy nemzet tragédiájának árnyékában ott van Marikáé, aki az emberiesség és az életvágy közt ingadozik – mert ebben a korban a kettő nehezen fért meg egymás mellett.

Jelenet a filmből – Bandor Éva

Jókai Ági lapunknak elmondta, tulajdonképpen a véletlennek köszönhető, hogy bekerült a filmbe. Jó barátja, Szabó G. László újságíró dolgozott tolmácsként a rendezőnő mellett, de egy alkalommal nem tudott részt venni a szereplőválogatáson, őt kérte meg, hogy helyettesítse. Az egyik színész azonban nem érkezett meg. Várakozás közben Ági és a rendezőnő beszélgettek. Másnap aztán Iveta Grófová felajánlotta neki a film egyik mellékszerepét. „Nagyon örültem a lehetőségnek, mert éreztem, hogy ez egy fontos film. Mérföldkő a szlovák kinematográfiában. Annak pedig külön örülök, hogy Borbély Alexandrával és Bandor Évával játszhattam együtt. Egy színész számára csodálatos dolog egy ilyen kaliberű, és egy ilyen színvonalas produkcióban részt venni. Számomra egyébként a filmezés egy jó értelemben vett kihívás. Más színészi technikát igényel, mint egy színpadi alakítás. Borbély Alexandra számára pedig, mert ez a film valójában az ő egyszemélyes drámájának is mondható, hiszen az övén kívül nincsenek igazán nagy szerepek, hatalmas lehetőség, amivel élt is. Ez az ő filmje” – nyilatkozta lapunknak Jókai Ági. Elárulta, a filmet végignézve nagyon megrázta, hogy az utolsó filmkockákon máig rendkívül érvényes gondolat olvasható, ugyanis a mai napig kollektíven el vagyunk ítélve olyan bűnökért, amelyekkel egy jóérzésű ember sem értett egyet annak idején. „Rendkívül komoly üzenetet hordoz ez a film. Nagyon bízom benne, hogy azzal, hogy a filmet jelölték az Oscar-válogatásra, újra napirendre kerül a téma és lesz, aki elgondolkodik rajta, miként tudnak sérülni az emberi jogok. Akár a múltban, akár a jelenben” – tette hozzá.

Jelenet a filmből – Borbély Alexandra

A film nagysikerű nemzetközi premierjét a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon tartották, szlovákiai premierje pedig a Pöstyénben megrendezett Cinematik filmfesztivál nyitóeseménye volt szeptember 11-én. A mozikban szeptember 26-tól vetítik. JN.

Top