Alapy Gáspár néhai komáromi polgármesternek állít szobrot Észak- és Dél-Komárom városa, valamint a Palatinus Polgári Társulás.
December 21-én, pénteken 14 órakor ünnepélyes keretek között leplezik le Alapy Gáspár szobrát az észak-komáromi Európa udvar szoborparkjában. Janzer Frigyes Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása már a 21. szobor, ami itt kap helyet.
Alapy Gáspár Komáromban született 1880. szeptember 10-én. Elemi iskoláit és a kisgimnáziumot szülővárosában végezte. A pozsonyi királyi katolikus főgimnáziumban érettségizett, a jogot Pozsonyban és Budapesten hallgatta. Pályáját aljegyzőként kezdte, hamarosan elnyerte a városi főjegyzői állást. Tanulmányai elvégzése után 1907-ben kezdett el dolgozni a komáromi városházán, közben egyéves önkéntes tiszthelyettesképző szolgálatra vonult be. Az első világháború kezdetén a déli hadszíntérre vezényelték. Az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolása után a várost kettéosztották. A csehszlovák hatóságok kiutasították, el kellett hagynia az új államhoz tartozó Észak-Komárom területét.
A Magyar Királysághoz tartozó Dél-Komáromba hívták főjegyzőnek, 1921-ben ide települt. Bekapcsolódott a város vezetésébe, 1922-től helyettes, majd 1928-tól kinevezett polgármesterként. Kiváló szolgálatainak, hazafias és közérdekű munkásságának elismeréséül Horthy Miklós kormányzó magyar királyi főtanácsosi címmel tüntette ki (1924. júl. 11.), a római pápától pedig a pápai Nagy Szent Gergely Rend középkeresztjét kapta (1926. júl. 5.). Hihetetlen erőfeszítéseket tett, hogy élhetőbbé, szebbé és nagyobbá varázsolja Dél-Komáromot. Korábban nem volt középület, út, villany- és csatornahálózat, Dél-Komárom csak az északi városrész 13 utcáját jelentette a Duna jobb partján. Ténykedése nyomán Dél-Komárom virágzó kisváros lett. Nevéhez fűződik a városi székház, a pénzügyi palota, két templom, ugyanannyi imaház, három iskola, rendőrségi székház, adóhivatal, pénzügyi laktanya, vasutas-lakótelep, strandfürdő építése. Akkor nyitotta meg kapuit a népkönyvtár, a mozi, a magán zeneiskola. Polgármestersége alatt háromszorosára nőtt a lakosok száma.
Annyira népszerű volt, hogy érdemeinek elismeréseként, az első bécsi döntés után a városépítésben szerzett tapasztalatai alapján a belügyminiszter 1939. július 15-től az egyesített Komárom polgármesterévé nevezte ki. A háborús hátország körülményei közt végig megőrizte emberségét, minden hátrányos helyzetű komáromi érezhette segítőkészségét. Mivel az ország német megszállása utáni budapesti kormányzat intézkedéseivel, elsősorban a zsidóság gettósításával és deportálásával nem tudott azonosulni, 1944 nyarán megromlott egészségére hivatkozva lemondott polgármesteri tisztségéről. 1944. augusztus 31-én vonult nyugdíjba.
A nácizmus térhódítása és propagandája érzékenyen érintette, ellentmondott mindenféle antiszemita megnyilvánulásnak. Ő volt az egyetlen nyilvántartott magyarországi polgármester, aki felemelte szavát a zsidótörvények és a deportálások ellen. 1944. október 17-én a komáromi nyilas vezetők a nyugalmazott polgármestert „zsidópártolás” vádjával letartóztatták, s előbb a Monostori erődbe, majd a Csillagerődbe zárták. Később Dachauba hurcolták, ahol mint a 136708-as számú fogoly halt mártírhalált 1945. február 5-én, 65 éves korában.
(d)