Szövetségbe szerveződtek a hazai magyar zenészek

Komáromban tartotta alakuló ülését a Harmónia Musica Polgári Társulás, amelynek fő célja a professzionális felvidéki magyar zenészek és zeneiparban dolgozók érdekképviselete, tevékenységük népszerűsítése, támogatása. Székhelye az Egressy Béni Városi Művelődési Központ.

A szlovákiai magyar zenei szövetség megalapításának ötletét az a zenei kerekasztal adta, melyet tavaly októberben, a 2022-es Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj ünnepélyes átadása előtt rendeztek meg Komáromban. A szlovákiai magyar zenészek, műszaki szakemberek és szervezők régi törekvése ugyanis, hogy működjön egy átfogó szervezet, mely érdekképviseletet, pályázati információkat, fellépési lehetőségeket, képzéseket és szakmai fórumokat biztosít számukra, segíti média-megjelenésüket itthon és Magyarországon. Mindezen célokat igyekszik megvalósítani a társulás.

Az alakuló ülésen a tágabb értelemben vett zenei szakma mintegy 40 képviselője vett részt, akik a társulás alapító tagjaivá váltak. Megválasztották az elnökséget is, melynek tagjai Lakatos Róbert bárcsaművész, az Egressy Béni VMK igazgatója, Domonkos Pál rendezvényszervező, Kaszmán-Saróka Liliána zenész, pedagógus, Derzsi György színész-énekes és Csiba Gábor hangtechnikus lett.

Lakatos Róbert hiánypótlónak nevezte a kezdeményezést, amelynek köszönhetően a Szlovákiában élő profi magyar zenészek és a zeneiparban dolgozók egy szövetségbe szerveződhetnek. „Itt nincsenek stílusok, műfajok, politikai vélemények. Egyetemesen szeretnénk képviselni a szlovákiai magyar kultúrát“ – mondta. Egyben arra biztatta a zeneipar bármely területén dolgozókat – legyenek azok zenészek, technikusok, rendezvényszervezők –, hogy csatlakozzanak társulásukhoz, és bátran küldjék el ötleteiket, javaslataikat egy, erre a célra hamarosan létrehozandó e-mail címre. Az érintettek aktív hozzáállása ugyanis fontos ahhoz, hogy a társulás teljesíteni tudja küldetését.

Az ismert gútai énekes, Vadkerti Imre szintén az alapítók között van. Rendkívül pozitívan értékelte, hogy végre lesz érdekképviselete a felvidéki magyar zenészeknek és a társulás segít majd oldani azokat a problémákat, amellyel szinte valamennyi zenész küzd. „Rengeteg tehetséges fiatal van, aki elkezd zenélni, de nem kap fellépési lehetőséget, ami aztán eltántorítja, elbizonytalanítja. A tehetségek támogatása tehát az egyik fontos feladat. Ugyanakkor a már ismertebb énekesek és zenekarok számára is meghatározó, hogy minél többször közönség elé állhassanak. Az önkormányzatoknál, programszervezőknél el kell érni, hogy több felvidéki magyar előadót hívjanak meg rendezvényeikre” – mutatott rá. Korpás Éva népdalénekes is úgy véli, sokszor vannak hátrányos helyzetben a hazai fellépők az magyarországiakkal szemben, pedig nálunk is minden műfajban vannak nagyszerű zenészek. A társulásnak viszont az is feladata lesz, hogy jobban megismertesse az itteni művészeket a határon túl, mert így tulajdonképpen két szék között vannak. „A tagság, a közös képviselet egyfajta garanciát jelent majd arra is, hogy igényes, minőségi produkciót kap a közönség” – tette hozzá.

(vkm)

Komáromi Nyár: újra valami zsongás!
HasthagKN: zenélj a belvárosban!
Kristóf Réka operaénekes kapta a X. Harmónia-díjat

Top