Tarr György utolsó olimpiájára készül

A komáromi Tarr Györgyöt talán senkinek sem kell bemutatni a környéken. A négyszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes kajakozó korábban még a rákot is legyőzte – egy igazi harcosról van szó, aki sosem adja fel. A kajakosok világában nem túl gyakori, ha valaki még 40 év felett is a legjobbak között versenyez, Tarr viszont a következő olimpiájára készül. Ha összejön neki, 41 évesen vehet majd részt az ötkarikás játékokon Tokióban. Komárom város pár hete elismerésben részesítette. Ennek apropóján a jelenlegi helyzetről és a tervekről beszélgettünk.

tarr

• Jelen pillanatban mivel foglalatoskodsz?

– Pozsonyban vagyunk a felkészülés kellős közepén Vlček Erikkel, Botek Ádámmal, Zalka Csabával, Jakubík Gáborral, Gacsal Ákossal és Denis Myšákkal, természetesen Likér Péter edző vezetésével. Ami engem illet, főleg az egyesre koncentrálok, hiszen ezeken a futamokon dől el, hogy ki kap majd helyet a négyes kajakban.

• Ha jók az információink, már túl vagy egy erőfelmérőn.

– Így igaz. Az első válogató verseny az előző hétvégén volt. Egy kicsit bosszantóan alakult számomra, mert hajszál híján, de lecsúsztam az első négy helyről, így ötödikként tartalékember lettem. Ez számomra nagy eséllyel azt jelenti, hogy a közelgő Európa-bajnokságon és a világkupákon nem leszek ott a kajaknégyesben, de örülök annak, hogy Erik bekerült a legjobb négy közé.

• Furcsa lesz a hajó nélküled. Ez már a jövőben sem fog változni?

– Van még esélyem javítani, a világbajnokság előtt lesz egy újabb válogató. Ha ott jobban teljesítek, visszakerülhetek a hajóba. Mindig optimistán állok a dolgokhoz. Most is csak rajtam múlt, hogy nem sikerült, hiszen gyermeteg hibát követtem el. Az hagyján, hogy nagyon erős szembeszélben kellett versenyezni, de figyelmetlenségből hamarabb kezdtem hajrázni, a végére pedig elfogyott az erőm, így sok időt vesztettem. Egy másodpercen múlt.

• Mi volt ez a figyelmetlenség?

– Bevallom becsülettel, elnéztem a bólyasort. Emiatt nem 150, hanem 175 méterrel a vége előtt tettem rá egy lapáttal, végül az erős szélben sajnos, ez döntőnek bizonyult, az utolsó 20 méterre már nem maradt erőm. Úgy gondolom, ennél sokkal több van bennem, de ki kell mondani, elrontottam. Sajnos, van ez így néha.

• Számodra hogyan fognak kinézni a közelgő világversenyek?

– A lengyelországi Poznanban és a németországi Duisburgban megrendezésre kerülő világkupákon egyesben indulok 1000 méteren, valamint Denis Myšákkal 500 méteren a párost is bevállaljuk. Érdekes lesz, mert világversenyeken még soha az életben nem próbálkoztam egyedül egy kilométeren, de legalább fel tudom majd mérni, hol is tartok jelenleg. Párosban lehetne több esélyünk is érmet nyerni, de ha őszinte akarok lenni, Denis a műtéte után még mindig keresi önmagát. Erőnlétileg nagyon rendben van, de látom rajta, hogy szenved. Talán több idő kellene neki.

• És mi lesz az Európa-bajnokságon?

– Az Európa-bajnokság egyben Európai Játékok is lesz, szóval még mindig nem tudjuk pontosan, milyen számokban rendeznek majd futamokat. Egyszerűen még nincs hivatalos álláspont, így persze nehéz azt is megmondani, hányszor ülök hajóba. Továbbá függ attól is, hogy Botek Ádám bevállalja-e egyesben, vagy csak párosban próbálkozik, valamint hogy Gacsal Ákos megkapja-e a rajtengedélyt. Ugye ő sokáig magyar színekben versenyzett, csak nemrég tért vissza Komáromba, és kérdéses, hogy szerepelhet-e a szlovák csapat tagjaként.

• Azért reméljük, ott leszel…

– Természetesen szeretnék ott lenni. Nem azért folytattam ennyi idősen Rió után, hogy otthon üljek, de ha esetleg nem sikerül kijutni az Eb-re, a szegedi világbajnokságon mindenképpen részt akarok venni.

tarr2

• Februárban elmúltál negyven. Miképp látod a jövődet?

– Már csak egy nagy célom van, kijutni a 2020-as tokiói olimpiára. Ami nagyon fontos, hogy továbbra is egészséges legyek és kerüljenek el a sérülések. Sajnos, jelen pillanatban egy lágyékhúzódással küzdök, ami elég kellemetlen, mert nagy fájdalommal jár. Már a selejtezőkben is éreztem, de nem akartam pihenni, csak az járt a fejemben, hogy teljesítsem a távot. Nem szeretem, ha azt gondolják rólam, hogy elbújok a feladatok elől. Összeszorítottam a fogam, és eveztem.

• Akkor ezek szerint nem csak a gyermeteg hiba hátráltatott?

– Nyilván valamilyen szinten közrejátszott ez is, de nem szeretném erre fogni.

• Milyen állapotban van a többi komáromi?

– Hála az égnek, Erikkel minden rendben, a hajóban is nagyon jól teljesít, ami azért fontos, mert már ő is 38 éves. Botek Ádám is remek formában van, de hát ő még nagyon fiatal. Az igaz, hogy legutóbb furcsa körülmények között kizárták a selejtezőből, de a legjobb időt ő tette le az asztalra.

• Hogy volt ez a kizárás?

– Van egy szabály, hogy ha üres a pálya, akkor a céltól vissza lehet evezni a startig, így lehetőséged nyílik arra, hogy felmérd a viszonyokat. Ádám így is tett, csak közben három kislány elrajtolt. Amikor melléjük ért, lerakta a lapátokat és mozdulatlanul várt, de ez már a bírákat nem hatotta meg. Szerintem a szervezők is hibáztak, mert nem szóltak Ádámnak, hogy hamarosan futam következik. Szóval kizárták, ennek ellenére mégis rajthoz állhatott. Elég furcsa egy helyzet volt.

• Mit szólt ehhez Likér edző?

– Eléggé mérges volt, úgy kellett őt lenyugtatni. Megértem őt, mert ilyen hülyeség miatt ekkora felfordulás lett. Ugyanakkor Ádám indulása a nemzetközi versenyeken nincs veszélyben.

• Visszatérve a sérülésedre, remélhetőleg te is hamarosan 100 százalékos állapotban leszel…

– Pihentetem, és igazából már nem is olyan vészes. Ahogy viszont az ember öregszik, annál nehezebben gyógyul. Sajnos, ezt már a saját bőrömön tapasztalom. Mindenesetre most csak az lebeg a szemem előtt, hogy sikerüljön kijutni a világbajnokságra. És jövőre ott lehessek életem valószínűleg utolsó olimpiáján.

Kovács Gerzson Dávid

Kapcsolódó cikkeink:

Bajnokok karácsonya: Vlček Erik

Még a kézfogást is megtiltottam! – 2018-as interjú Likér Péterrel

Rió után – nagyinterjú Komárom hőseivel

Top