Tavasszal már új stadionjában játszik a KFC

Jövő februárban mindenképpen befejeződik a Komáromi Football Club stadionjának teljes körű felújítása, így a tavaszi idény összes hazai bajnokiját már Komáromban, új otthonában játszhatja az együttes. Halvány remény még arra is van, hogy már novemberben lehessen meccset rendezni, ám ehhez a Szlovák Labdarúgó Szövetségnek is lesz pár szava – ez kevéssé valószínű forgatókönyv.

Mint arról többször is írtunk, a KFC stadionjának teljes körű felújítása – gyakorlatilag egy új stadion építése – az észak-komáromi Delaty 9 Project s.r.o. és a magyarországi Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. alkotta konzorcium kivitelezésében kezdődött meg 2023 júniusában a bontási munkálatokkal. A szükséges anyagiakat magyarországi támogatásból állja a futballklub, a pénz rendelkezésre áll.

Ha minden a terv szerint halad, szeptemberben már bajnoki mérkőzéseket lehet rendezni a KFC teljesen megújult stadionjában – írtuk még márciusban. Sajnos azonban felmerült néhány buktató, ami miatt most már biztosan kijelenthető, szeptemberben nem rendeznek még meccset a létesítményben.

A konzorcium vezető partnere, a Delaty 9 Project vállalat képviselőit arról kérdeztük, mi okozta a csúszást, hol tart az építkezés, és lehet-e már tudni, mikorra készül el biztosan az új sportlétesítmény. Kérdéseinkre Csémy Attila, a társaság tulajdonosa és Plajer Zoltán projektigazgató válaszoltak.

Megugrották az akadályokat

„A futballstadion teljes körű felújítása az elmúlt évtized egyértelműen legnagyobb beruházás Komáromban – szögezték le. – Ugyanakkor az ilyen nagyléptékű fejlesztések során mindig benne van a pakliban, hogy nem várt nehézségek, akadályok merülnek fel, amelyek hátráltatják a munkálatokat, ami miatt módosítani kell az ütemtervet. Ez sajnos a komáromi stadionépítésnél is így történt.“

A cégvezetők elmondták, több körülmény vezetett ahhoz, hogy tovább tart az építkezés. Az elmúlt hónapokban egyrészt döntés született arról, hogy a szlovák futballbajnokság élvonalában bevezetik a VAR-t, ezért a VAR és a hozzá tartozó berendezések teljes körű kialakítása miatt tervezési és kivitelezési módosításokat kellett eszközölni. Némileg hátráltatta a munkálatokat az is, hogy archeológiai ellenőrzést is elrendeltek a talajból előbukkanó néhány potenciális lelet kapcsán – ugyanakkor hamar kiderült, nem kell régészeti mentést végezni, ami további jelentős csúszást okozhatott volna az építkezés menetében. „Néhány statikai nehézséget is menet közben kellett megoldanunk a régi főépülettel kapcsolatban. Szakmai szempontból mindig nagyobb kihívás egy régi és egy új építmény egybeépítése, egy teljesen új épületet jóval egyszerűbb feladat felhúzni“ – mutatott rá a vállalat tulajdonosa.

Mint már korábban írtuk, a pálya füvesítését olyan új, hibrid technológiával készítették, amely szinte egyedülálló Európában – eddig csak két másik pályán alkalmazták ezt az újszerű megoldást. A lényege az, hogy a pálya 15 százalékán van műfű, a többi részén természetes fű nő, ám ezek egy szőnyegbe vannak beültetve – ez azért fontos, hogy a labdarúgók ne tudják kirúgni a fűcsomókat. A gyepszőnyeg már fél évvel ezelőtt szépen növekedett, ám nem várt probléma merült fel: kiderült, hogy az öntözésre használt kútból feltörő víz vastartalma szélsőségesen magas, ami rosszat tesz a gyepnek. Eltartott egy ideig, amíg sikerült rájönni, majd orvosolni ezt a problémát, ma már egy új kútból nyerik az öntözővizet, és – angol szakértők bevonásával – zajlik a gyepszőnyeg revitalizálása.

Mostanra az U-alakú lelátók acélszerkezetét is felépítették, ugyanígy a főépület tetőszerkezete is elkészült, illetve a két oldalán elhelyezkedő új építésű épületrésznél folyamatban van. Az építkezés következő látványos része szeptember végén várható, amikor daruk segítségével felállítják azokat a hatalmas tartóoszlopokat, melyeken a pályát megvilágító lámpatestek lesznek elhelyezve. A főépület belső munkálatai ezután pörögnek majd fel.

Mikor lehet meccset rendezni?

A szurkolókat azonban a leginkább az a kérdés foglalkoztatja, mikor lehet bajnokit rendezni a létesítményben, mikor térhet haza az első élvonalbeli idényét játszó KFC – a felnőtt férficsapat jelenleg az aranyosmaróti pályán fogadja ellenfeleit.

Baráth György, a KFC klubelnöke kérdésünkre elmondta, a reális forgatókönyv az, hogy a tavaszi idény első meccsét tudják megrendezni az új stadionban. „Ugyanakkor van némi esély arra, hogy már novemberben tudjunk bajnokit rendezni Komáromban, ám ehhez az is kell, hogy átmeneti engedélyt kapjunk a Szlovák Labdarúgó Szövetségtől“ – emelte ki a komáromi futballklub elnöke, hozzátéve, benyújtják az ezzel kapcsolatos kérvényt a szövetséghez, ám a legfontosabbnak azt tartja, hogy a tavaszi rajtra minden tökéletes legyen az új sportkomplexumban.

Csémy Attila és Baráth György a kivitelezési szerződés aláírásakor (2023. március 27.)

Csémy Attila elmondta, az üzembe-helyezési eljárást (kollaudáció) vélhetően decemberben tudják megindítani. „Reálisan nézve a tavaszi szezon első meccsére kerül minden apróság a helyére, és az új sportkomplexum készen áll majd arra, hogy a komáromi csapat korszerű otthona legyen, a szurkolóknak pedig 21. századi élményt nyújtson. A tavaszi idényt mindenképpen itt kezdi majd a csapat, bármi történjék is, február közepére minden készen áll majd!“ – szögezte le.

Komáromiaktól komáromiaknak

A kivitelező képviselői kiemelték, mindenben arra törekszenek, hogy a végeredmény a lehető legjobb legyen, a legjobb minőséget nyújtsa. „Mi is komáromiak vagyunk, a stadiont is komáromiaknak, magunknak építjük – legjobb tudásunk szerint, arcunkat és nevünket adjuk hozzá. Büszkék vagyunk arra, amit építünk és bízunk abban, hogy ugyanígy fognak érezni majd a komáromiak és a szurkolók is“ – mondták egybehangzóan, megjegyezve azt is, hogy az építkezés maga komoly összefogás eredménye, a magyarországi partnercég, a zömében régiós alvállalkozók is sajátjukként tekintenek a beruházásra, a klubvezetés, a stadion tervezői mindenben segítenek.

„A klub sportszakmai szempontból is csúcsra ért, hiszen a férfi együttessel együtt a nők is most jutottak fel először az országos élvonalba. Mindennek egy újabb lökést ad majd az új stadion. Őszintén bízom abban, hogy minél többen ülünk fel erre a hullámra, beleértve a szurkolókat is, és egy komáromi sikertörténet részesei leszünk“ – szögezte le a komáromi cég vezetője.

Kérdésünkre Csémy Attila elárulta, a komáromi beruházás lezárulása után sem fognak unatkozni, mivel szinte biztosra vehető, hogy egy újabb komoly szakmai kihívás vár rájuk: az egyik spanyol élvonalbeli futballklub új stadionjának nézőterét fogják építeni. Azt egyelőre nem árulhatta el, hogy melyik Primera Divisiónban játszó klubról van szó. A komáromi Delaty 9 Project vállalat 2002 óta csak sportberuházások kivitelezésével foglalkozik. Olyan kiemelkedő projektekben vettek részt, mint a budapesti Hidegkuti Nándor Stadion, a szombathelyi Haladás Sport Komplexum, a MOL Aréna Dunaszerdahely, a sepsiszentgyörgyi OSK Aréna Erdélyben, az új eszéki stadion Horvátországban, az UTE Szusza Ferenc Stadion, a Pancho Aréna, a szegedi Pick Aréna és a Tatabányai Multifunkcionális Csarnok.

Ilyen lesz – látványterv

Nemcsak futballmeccsek rendezésére

Az új komáromi stadion befogadóképessége 5300 néző lesz, ám köszönhetően az U-alakban elhelyezett, acélszerkezetű lelátóknak, viszonylag könnyen bővíthető a jövőben, amennyiben szükséges. A főépületet mindkét oldalán bővítik – ezek a részek már most is szerkezetkészek. A földszinten lesznek az öltözők, a bemelegítő helyiség, efölött pedig egy szállodarész 20 szobával. A második emeleten külön wellness-részleg épül szaunával, a legfelső emeleten pedig egy VIP-részleg – SKYBOX és VIP-székek –, továbbá irodahelyiségek. Természetesen lesz külön étterem, büfék a nézők számára, fanshop, szociális helyiségek, illetve három lift is üzemel majd. Vagyis a létesítményben minden adott lesz ahhoz, hogy ne csak futballmeccseknek adjon otthont, hanem más rendezvényeknek és eseményeknek is – az ezzel kapcsolatos bérleti díjakból a klub bevételhez juthat, amiből fedezhető a működési költségek egy része.
Mint ismert, a KFC 20 évre vette bérbe a várostól a lepusztult stadiont és minden kapcsolódó ingatlant. Két évtizeden át jelképes évi 1 euróért bérli a klub, a város pedig évi 205 ezer euróval támogatja majd az újjávarázsolt komplexum fenntartásának egy jelentős részét, a rezsiköltségek fedezését. Húsz év letelte után a stadion visszakerül a város tulajdonába – a fejlesztéssel a városi vagyon gyarapodik.

Csaba Ádám

Kapcsolódó cikkeink:

Újabb KFC-bravúr: bajnok a női együttes is
Feljutott az élvonalba a KFC!
Mérföldkőhöz érkezett a stadionépítés
Nincs több akadály, kezdődik a stadionépítés

Top