Teljesen megújult az őrsújfalui kultúrház

Július 15-én, a Komámasszony, hol a stukker című fergeteges vígjátékkal indult a X. Ekhósszekér Fesztivál a felújított őrsújfalusi kultúrházban. Az ünnepélyes átadót szeptember második felére tervezik, miután a korábban postaként funkcionáló helységben elkészül a helytörténeti kiállítás.

Várady Kornélia, az ÉS?! Színház Polgári Társulás elnöke elmondta, a kiállító terem berendezésének költségét pályázati forrásból szeretnék fedezni, ám rendbetételéhez szponzori segítségre lenne szükségük. A legjobban azonban annak örülnének, ha az őrsújfalusiak a településről és az egykor ott élők életéről készült régi fényképeiket eljuttatnák hozzájuk, hogy digitalizálják azokat.

Az alapításuk harmincadik évfordulóját jövőre ünneplő amatőr színtársulat tagjai még 2017-ben kezdtek el harcolni az omladozó épület renoválásáért, hogy végre méltó körülmények közt tudják tartani a próbákat, szervezni a különböző kulturális és családi programokat, előadásokat. Hatalmas elszántsággal küzdöttek: petíciót írtak, kilincseltek és reménykedtek, hogy nem dől fejükre a 110 éves épület. Az első komoly lépéseket 2019-ben sikerült megtenniük, amikor az ingatlan tulajdonviszonyának a rendezése után 25 évre szóló bérleti szerződést írtak alá a városvezetéssel. Fenntartóként lehetőségük nyílt arra, hogy pályázatok útján próbálják előteremteni a teljes körű felújításhoz szükséges összeget. „Nagy segítség volt, hogy a Dialog nonprofit szervezet itt tartotta a Soóky-trilógia harmadik részének teltházas premierjét, melynek a végén meghirdettük az ’Adj egy ötöst, ÉS?! mi belecsapunk!’ kampányunkat, melynek végén a Belatti cég vezetőjétől, Ferencz Lászlótól kaptunk egy felajánlást a tetőszerkezet felújítására. Szabó Csilla és Molnár Mariann városi képviselők pedig felajánlották a rendelkezésükre álló tíz-tízezer eurós pénzügyi keretet a tetőfedő anyag beszerzésére” – mondta a kulturális társulás elnöke.

Számos felajánlás érkezett transzparens számlaszámukra is, a több mint 15 ezer eurót a padlózat cseréjére és kisebb javításokhoz szükséges építőanyag vásárlására fordították. Szombatonként pedig a társulat tagjai padlót raktak, csempéztek, szigeteltek, mikor mire volt éppen szükség. Három alkalommal sikeresen pályáztak a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságánál is, összesen 12 millió forint támogatást kaptak.

Végigtekintve a mintegy 150 ezer euróból újraépített, hideg-meleg vízzel ellátott, mosdókkal bővített, modern fűtési rendszerrel büszkélkedhető épületen, senki nem mondaná meg, hogy pár éve még „romkultúrház” volt. Az ÉS?! Színház tagjai hatalmas kitartással, a régi alapokra építkezve hoztak létre egy méltó közösségi teret, ahová már csak az új színpad hiányzik, mert a régit szét kellett bontaniuk. De biztosan lesz az is, hiszen a társulat lelkesedése ugyanolyan töretlen, mint a nézők, rajongók tapsa.

JN

Top