Tizenöt éves a Selye János Egyetem

Komárom. Megalakulásának 15. évfordulóját ünnepli idén a Selye János Egyetem, a múlt pénteki tanévnyitó e jubileum jegyében zajlott.

selye

Juhász György rektor ünnepi köszöntőjében mérföldkőnek nevezte az egyetem alapításáról szóló jogszabály elfogadását, amellyel a szlovákiai magyar közösség több évtizedes álma vált valóra: megadatott az anyanyelven való tanulás lehetősége szülőföldünkön az óvodától egészen az egyetemig. Felidézte a másfél évtized történéseit, emlékeztetve arra, hogy 2004-ben szinte a semmiből indult az egyetem. „Nem voltak épületei, hiányzott az egyetemi infrastruktúra, az eszközállomány, és ami a legfontosabb: a humán erőforrás. Tanárok, oktatók kellettek, akik vállalják a tanítás és nevelés nehéz, de csodálatos feladatát. Bizony jól jött mindennemű segítség és az irántunk tanúsított jó szándék. Köszönet mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy létezhessünk, megerősödhessünk, egyetemként talpra állhassunk és a jövendő szlovákiai magyar értelmisége számára igazi alma materré erősödjünk” – hangzottak szavai. A rektor utalt I. Ferenc József császárnak a komáromi Tiszti Pavilon homlokzatán is olvasható „Viribus Unitis” jelmondatára, ami magyarul azt jelenti: egyesült erőkkel. „Ez érvényes az egyetemünk tudományos és kutatási tevékenységére, az oktatói gárdánk szakmai együttműködésére, de érvényes a két Komárom összetartásában is, s ha az aktuális szükséget nézzük a politika színterén, akkor érvényes ez magyarságunk jövőjének alakításában is. Ehhez oda kell állnunk egymás mellé, át kell tudnunk érezni a közös céljaink fontosságát és „egyesült erőkkel” kell cselekednünk! Egyetemünk tizenöt éves fennállása bizonyíték arra, hogy ez sikerülhet!” – hangsúlyozta Juhász György.

A 15 éves jubileum alkalmából a rektor emlékérmet adományozott mindazoknak, akik hozzájárultak megalakulásához és azóta is aktív segítői az intézménynek. Ezenkívül rektori díjban részesítette az egyetem azon munkatársait, akik az előző akadémiai évben kimagasló szakmai, tudományos, publikációs tevékenységet végeztek. Az eseményen részt vett Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára, Rudolf Kropil, a Szlovák Rektori Konferencia elnöke, számos magyarországi és szlovákiai egyetem képviselője, egykori és jelenlegi parlamenti képviselők és más közéleti személyiségek.

selye_janos

A rektor a hagyományoknak megfelelően a tanévnyitón ismertette a most induló akadémiai év hallgatói létszámait. Az egyetemnek idén 1780 hallgatója van, alapképzésre 1384-en, a mesterképzésre 374-en iratkoztak be, doktori tanulmányaikat pedig 22-en kezdik meg. A legnépesebb továbbra is a Tanárképző Kar 925 hallgatóval, a Gazdaságtudományi Karon 804-en tanulnak, a Református Teológiai Karon pedig 51-en. A Selye János Egyetem tizenöt éves fennállása alatt összesen 8194 diplomát adott át, ebből 4743-en alapképzésben, 3147-en mesterképzésben, 67-en doktori képzésben, 237-en pedig rigorózus eljárás során szereztek egyetemi oklevelet.

Juhász György külön szólt az elsős hallgatókhoz is. „Ne csak egy diplomás ember, hanem valódi értelmiségi váljék Önökből, nemzetközösségünk javára! Használják ki az egyetem és a Komárom városa által nyújtott lehetőségeket: gyakorolják a szellemi nyitottságot és az erkölcsi tartást” – mondta. A gólyák idén is az ünnepi tanévnyitón tették le az esküt.

(vkm)

(Cikkünk a Delta szeptember 17-i számában jelent meg.)

Top