Tovább keresik a médiavezetőt

Új pályázatot írnak ki a komáromi városi tévét működtető és a Komáromi Lapokat kiadó városi cég, a Com-Média igazgatói tisztségére. Bár a korábbi kiírásra hárman is jelentkeztek, a polgármester megszüntette azt, mivel nem volt összhangban a cég alapszabályával.

comedia

A tavaly novemberi választások után felálló új városvezetés korábban jelezte, a városi hivatal minden vezető hivatalnoki posztjára pályázatot ír ki, melyre bárki, a jelenlegi hivatalnokok is jelentkezhetnek, ugyanígy a városi intézmények és vállalatok vezetői tisztségeit is megversenyeztetik. Mint írtuk, már több pályázat lezárult, aminek nyomán új tisztviselőket neveztek ki, de előfordult, hogy a pályázatot a korábbi főosztályvezető nyerte, így a helyén maradt.

Tavasszal született döntés arról, hogy a városi médiacég ügyvezetői igazgatói posztjára is pályázatot írnak ki. Akkor Andruskó Imre képviselő javaslatára került bele a pályázatba, hogy a Com-Média élére olyanok is pályázhassanak, akiknek csak középfokú végzettségük van. Végül emiatt kellett megszüntetni a pályázatot, mivel kiderült, ez ellentétes a városi médiacég alapszabályával – ebben ugyanis az áll, hogy csak felsőfokú végzettséggel rendelkező személy lehet igazgató.

Ezért a képviselő-testület legutóbbi ülésén módosították a Com-Média alapszabályát, így már középfokú végzettségű is betöltheti az ügyvezetői igazgatói posztot. Hamarosan új pályázatot is kiírnak a korábbi feltételek szerint, amely így már nem fog ütközni az alapszabállyal.

Úgy tudjuk, a Com-Média élére hárman pályáztak a megszüntetett kiírásban, ők újra beadhatják jelentkezésüket, de mások is megmérettethetik magukat. Végül a képviselők döntenek arról, kire bízzák a városi média irányítását. Addig átmenetileg Czékus Péter tölti be az igazgatói tisztséget.

(cs)

Top