A Duna menti területeken, a holtágak és kanálisok partján egyre gyakrabban találkozhatunk az elegáns megjelenésű, hófehér hattyúkkal. A faj őshonosságáról a szakemberek véleménye ellentmondó. A fennmaradt csallóközi legendák és mítoszok szerint azonban – az akkor még Aranykertként ismert területen – a jóságos és segítőkész tündérek „uralkodónője”, Tündér Ilona gyakran úszkált a Dunán hattyú képében.

A 17.-18. században leginkább a kastélyok udvarán, valamint Nyugat-Európa nagyvárosainak parkjaiban lehetett látni pár betelepített példányt. Időnként azért felbukkant néhány „szabadszellemű” egyed is, amelyek eredeti élőhelyükről, Észak-Európából, Eurázsiából, Szibériából, vagy az Észak-Kaszpi térségből elindulva elkalandoztak felénk. A hattyúk képesek 1000 km-t is repülni megfelelő telelőhelyet keresve. Feltehetőleg a nagyobb folyókat és tengerpartokat követve jutnak el a telelőhelyükről a fészkelő helyükre, majd vissza. Legalábbis azok a példányok, amelyek a nagy utazás mellett döntenek, ugyanis a hattyúk európai állománya csak részlegesen vonuló. Miután a monarchia korabeli Magyarországon, a 19. században leszivattyúzták a mocsaras, lápos területek nagy részét, majd száz évig nem telepedtek le nálunk a hattyúk.

A 70-es években jelent meg az első pár

„Amikor 1971-ben a pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karának kutatóintézetéből átkerültem a komáromi Duna Menti Múzeumba, még a környékünkön egyáltalán nem éltek hattyúk – emlékezik vissza Binder Pál zoológus. – Óriási szenzáció volt, amikor 1975-ben, Keszegfalva mellett a Duna-Vág holtágánál megjelent az első pár. Vélhetőleg jónak találták itt a körülményeket, mert fészket raktak. Három éve pedig az Ipoly mentén, a korábban nálunk nem észlelt énekes hattyúpár rakott fészket. Azóta is ott élnek, bár néha a család apraja-nagyja kirándul egyet a Dunakanyarba.”

A hattyúk monogám párkapcsolatban élnek, két-három éves korukban, hónapokon át tartó udvarlás után választanak párt egy életre. Szerelmi násztáncuk olyannyira látványos, hogy Csajkovszkij Hattyúk tava c. művének is ez az ihletője.

Márciusban kezdődik a költés

Miután a gúnár nádasok szélén, a sekély, vízparti vegetációkban kiválasztja a megfelelően biztonságosnak tartott területet, szigorú munkamegosztás mellett megkezdik a fészeképítést. A gúnár, gyűjtögeti a növényi alapanyagot, a tojó pedig rendezgeti, míg el nem készül a kb. két méter széles fészekalap, aminek a magassága közel egy méter. Ennek a közepére kerül a 30-40 cm átmérőjű fészekcsésze, ahová a tojó minden másnap lerak egy tojást. Ha a tojó elpusztul, a gúnár költi ki a tojásokat. A nálunk élő bütykös hattyú, amely a csőrén lévő fekete kiemelkedésről kapta nevét, márciustól júniusig költ.

„Míg a tojó kotlik, a gúnár kíméletlen szigorral őrködik. Ilyenkor jobb nem megközelíteni, mert egyszer a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mennyire agresszív tud lenni és milyen erősen tud ütni a szárnyaival. Egyébként az első hattyúpár hat kékesfehér tojást rakott le. Nagyon megörültünk, amikor láttuk, hogy mind épségben maradt és harmincöt nap után kikeltek a szürkés-barna pelyhes kis fiókák – idézte fel Binder Pál. – Gyakran lehet látni, ahogy a tojó a hátán viszi a fiókákat. Hogy szükség esetén meg tudják védeni a fiókákat, a szülők különböző időpontokban vedlenek, ugyanis tollváltás idején nem röpképesek. Bár a kicsinyek úgy négyhónapos korukra önellátókká válnak, a szülők még egy évig gondoskodnak a fiókákról. Öt évvel később már tíz fészkelő helyet találtunk.”

Nincs természetes ellensége

A bütykös hattyúk viszonylag gyorsan szaporodnak. Ráadásul, mivel a második legnagyobb röpképes madarunk (a hímek testsúlya 10-12kg, a tojóké valamivel kevesebb) a túzok után, nincs természetes ellensége. A múzeum nyugdíjazott ornitológusa szerint ez főleg azért okoz gondot, mert azokról a revírekről, amit saját territóriumukként radikálisan védelmeznek, kiszorulnak az egyébként őshonos madárfajok és ennek következtében felborul a terület ökológiai egyensúlya. A kétezres években Virt környékén okozott gondot, hogy elűzték a vadkacsákat és a többi madarat. „Nálunk a hattyúk a védett madarak közé tartoznak, a bütykös hattyú eszmei értéke 500 euró. Meggyőződésem, hogy vadászható vaddá kellene nyilvánítani, s engedélyezni a faj ritkítását – véli a szakember. – Egyébként több országban évszázadokon át fogyasztották. A húsa leginkább a vadlibáéhoz hasonló.”

Ne etessük kenyérrel a hattyúkat

Az emberek előszeretettel etetik őket kenyérdarabkákkal, kukoricával, ami rájuk nézve rendkívül veszélyes, mert angyalszárny-betegség alakulhat ki náluk, ami egy csontszerkezeti rendellenesség. Ráadásul, ha hozzászoknak az ember közelségéhez és az általuk bedobált élelemhez, hajlamosakká válnak a horgászcsalinak szánt kukoricát a horoggal együtt lenyelni.

A legnagyobb veszélyt a hideg, fagyos telek jelentik a számukra, huzamosabb ideig tartó zord időjárás esetén nehezebben jutnak élelemhez. Leginkább vízinövényeket, apró kétéltűeket, rovarokat, bogarakat és kisebb halakat fogyasztanak. Nálunk közkedvelt helyük a Duna-Vág torkolata. Gyakori, hogy a gyengébb egyedeket elnyomják a társaik, amelyek legyengülnek és elpusztulnak. A madárinfluenza-járvány többnyire a meggyengült példányokra jelent veszélyt. Jellemzően csak a legjobb kondícióban lévő hattyúk maradnak életben. A bütykös hattyúk szabadon tíz-tizenöt évig élnek, de fogságban elélhetnek negyven-ötven évig is. Mivel a hattyúkat az ornitológusok gyűrűzik, így követni tudják az útvonalukat és a sorsukat.

Ahogy enyhül az időjárás, visszatérnek a saját „otthonukba”. Kijavítják fészküket, násztáncot járnak, tojást raknak és várják a kis fiókákat.

Egyelőre nincs madárinfluenza-járvány

Térségünkben idén is megjelent az Európa szabadon élő költöző madaraira veszélyes H5N1 vírus. Az első elhullott hattyút a Bajcs és Érsekújvár határában lévő ragonyai kavicsos tónál találták meg. Miután bebizonyosodott, hogy vesztét madárinfluenza okozta, MVDr. Oskár Slivka, a Komáromi Regionális Állategészségügyi és Élelmezésügyi Intézet igazgatója január közepén írásban tájékoztatta a szükséges óvintézkedésekről és tennivalókról járásunk azon községeinek polgármestereit, ahol a vadmadarak jelenléte veszélyeztetheti a baromfiállományt és a lakosokat. A rendelet a visszavonásig érvényes. „Járványról egyelőre nem beszélhetünk – tudatta Oskár Slivka. – A járás vadmadarait érintő komoly epidémiával 2017-ben szembesültünk, amikor a H5N8 jelentősen megritkította a csallóközi hattyúpopulációt. Több mint 330 elhullott egyedet gyűjtöttünk be akkor.”
Amennyiben valaki elhullott madarat talál, köteles bejelentést tenni a Komáromi Regionális Állategészségügyi és Élelmezésügyi Intézetnél.

Janković Nóra