Újra akcióba léptek a komáromi önkéntesek

A komáromi belváros egy látványos szégyenfoltját elégelték meg a civilek, a tétlenséget látva, maguk vették kezelésbe a lehangoló jelenséget.

Komárom belvárosában nem ritka a vad plakátragasztó-felület. Gyakoriak a leragasztott villanyórák, a bérbeadásra váró épületek, de a város még a saját – VMK által kezelt – hirdető felületeit sem tudja megvédeni az illegális plakátragasztóktól. Az egyik ilyen látványos plakátrengeteg az Európa udvar bejáratánál található, ahol a félbehagyott és értékesítésre váró épületekre már évek hosszú során ragasztgatják a plakátokat. Helyenként több centiméter vastagságban halmozódtak föl a ragasztott képek.
A komáromi önkéntesek csoportja egy akciót szervezett, amelynek célja a belváros megtisztítása volt. Elmondásuk szerint Komáromban több turistát szeretnénk látni, azonban több helyen a látvány lehangoló. Úgy vélik, sok olyan részlet van, amelyet kis összefogással sokkal elfogadhatóbbá lehet tenni.

spakli
„A belvárosban járva jött az ötlet az egyik tagunktól, hogy tenni kéne valamit. Terepszemlét tartottunk, majd szervezni kezdtük a teendőket. Először az Európa udvarba vezető folyosót és a Szentháromság szobornál található patikát néztük ki csinosításra. Meglepésünkre, az akció meghirdetése után pár nappal a városházán is úgy döntöttek, hogy a felújított Szentháromság szobor melletti látvány tarthatatlan, és onnan letakarították a plakátokat” – mondta el a részleteket Kiss Réka, az önkéntesek csoportjának egyik főszervezője.

spakli1
„A már megszokott módon – ahogy a vártakarítás, vagy a kórháztakarítás során is történik – meghirdettük az eseményt a facebookon, amihez többen csatlakoztak. Első körben letakarítottuk a posztereket, a kirakatokról is lekapartuk a szemetet és magas nyomású vízsugárral lemostuk a felületet. A sok év alatt összegyűlt ragacstengerrel rendesen meg kellett birkózni. Ezt követően jön majd egy képzőművészeti installáció, amelyet Gáspár Timeának és társainak köszönhetünk. Annyit szerettünk volna elérni, hogy az udvarba bevonulók legalább egy rendezett környezetbe érkezzenek, ha már az épületek befejezése várat magára” – tette hozzá Kiss Réka.

A Komáromi Városi Televízió beszámolója:

A kedd délután megvalósuló akcióra mintegy tucatnyi ember gyűlt össze, minden korosztályt képviselve. A helyi önkéntesek mellett a fiatal egyetemisták és a szépkorúak is képviseltették magukat. Kravec Magdi néni, a helyi nyugdíjasklub vezetője, vagy Pálinkás Márti néni, a Ferencesek utcai óvoda korábbi igazgatónője is spaklit ragadott, hogy így varázsolják szebbé a belvárost.

(d, fotók: Kiss Réka)

Top