Újul a komáromi gimnázium külseje

Javában zajlik a komáromi Selye János Gimnázium felújítása, melynek során az épület teljes külsejét restaurálják, beleértve az ablakok és ajtók cseréjét is. Az igazgató szerint az elmúlt száz év legnagyobb beruházása valósul meg jövő májusig a magyar tannyelvű intézményben.

A Selye János Gimnázium már 2008-ban és 2009-ben is szerette volna felújítani épülete külsejét uniós pályázat segítségével, ám ez akkoriban nem jött össze. Végül a komáromi tanintézmény fenntartója, a Nyitra Megyei Önkormányzat segített, mely még 2017 őszén döntött úgy, hogy saját forrásból felújítja épületét. Bartal Zoltán tervei alapján a megye hirdette meg a kivitelezésre kiírt közbeszerzést, melyet a komáromi Darton Kft. nyert meg.

DSC_1174

Bár a gimnázium épülete nem minősül műemléknek, viszont műemlékzónában található, így külsejét eredeti állapotában kell megőrizni. Ez az oka annak is, hogy az utcára néző oldalát nem szigetelik, hiszen így megmaradnak a stukkók, továbbra is látszódnak majd a téglák. Az udvar felőli oldal megjelenését azonban nem befolyásolja a hőszigetelés, így itt erre is sor kerül – magyarázta Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója, hozzátéve, a 1942-43-ban épült tornaterem hőszigetelése is folyamatban van.

Cserélik majd az ablakokat, ajtókat, kapukat is. Az eredetivel megegyező, faszerkezetű nyílászárókat szerelnek be, ezek prototípusait már jóváhagyta a műemlékvédelmi hivatal. A külső díszítőelemeket restaurálják, tisztítják a téglákat, illetve lefestik az épületet kívülről. Jelenleg is zajlanak a felújítási munkálatok az utca felőli részen, először a postához legközelebbi falrész készülhet el.

DSC_1210

Ezenkívül teljesen felújítják a fűtésrendszert, a vezetékek cseréje már meg is történt, de a kazánház korszerűsítésére is sor kerül – a radiátorokat néhány éve már újakra cserélték. Emellett új világítótesteket is beszerelnek. A mostani felújításnak része egy akadálymentesítő fejlesztés is – a mozgássérültek számára egy személyemelőt, ún. emelőlapot helyeznek üzembe a földszinti lépcsőknél.

Andruskó Imre hangsúlyozta, a tanítást nem befolyásolják a munkálatok, a diákok biztonságára fokozottan ügyelnek. A munkálatoknak jövő tavaszig, egész pontosan május 28-ig kell befejeződniük.

DSC_1205

A sorolt felújítások és fejlesztések összköltsége 1,71 millió euróra rúg, melyet teljes egészében Nyitra Megye Önkormányzata áll saját költségvetéséből. Az igazgató megjegyezte, talán annak is köszönhető a megye támogatása, hogy a gimnázium évek óta első helyen végez a megyei iskolák között a tanulmányi versenyeken elért eredmények alapján. A sportban is jeleskednek: a legfrissebb rangsor szerint ugyan lecsúsztak a 4. helyre a megyei középiskolák összehasonlításában, ugyanakkor a fiú röplabdacsapatuk országos második lett, és labdajátékokban még sosem értek el ilyen kiváló eredményt.

Lift a lépcsőházban

A jövőbeni tervekről szólva Andruskó Imre elmondta, folytatódik majd a gimnázium akadálymentesítése. A megyei önkormányzat már jóváhagyott 10 ezer eurót a tervek elkészítésére. Eszerint mindhárom szinten kialakítanának majd egy-egy mellékhelyiséget kerekesszékesek számára is, a lépcsőházba pedig egy felvonót építenének be. Egy, az épület patinájához illő, kovácsoltvas jellegű liftben gondolkoznak. A várható költségek 100 és 150 ezer euró körül lehetnek – tekintve, hogy a tervekre már jóváhagyta a pénzt a megyei önkormányzat, a gimnáziumigazgató bízik benne, hogy a megvalósításra is kapnak támogatást.

DSC_1226

A beltéri részek újrafestése is érik, Andruskó Imre szerint, ha továbbra is stabil marad a diáklétszám – évek óta 560 fő körül van –, erre 2-3 éven belül ki tudják gazdálkodni a szükséges pénzt, és önerőből is tudják majd finanszírozni.

Az igazgató a most zajló felújítást nevezte az évszázad beruházásának, ugyanakkor az elmúlt években több más fejlesztés is történt a gimnáziumban. 2004-ben és 2005-ben alakították ki a padlástérben a könyvtárat, illetve tantermeket és informatikai termet is. A főépület előtti kis park 2013-ban és 2014-ben lett rendbe téve – ez némileg sérül is a jelenlegi munkák miatt, ám helyrehozzák majd. Jelentős volt a multifunkciós sportpálya kialakítása is 2016-ban, emellett az aulát, a fizikumot és a kémikumokat is felújították az elmúlt években. Nemrégiben adták át a nyári tantermet is az étterem mellett.

DSC_1202

„Idén november 19-én és 20-án tartjuk nyílt napunkat, amikor szívesen látjuk az iskolánk iránt érdeklődő alapiskolás tanulókat, szüleiket, minden érdeklődőt” – zárta szavait a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója.



111 éves épület

A gimnázium Király püspök utcában található, kétemeletes épülete Herczeg Zsigmond építész tervei alapján 1908-ban készült el. Még ebben az évben költözött be falai közé a bencés gimnázium. Az első világháború alatt katonai kórház működött benne, majd 1945-ben államosították – ekkortól 5 évig csak szlovák nyelvű oktatás folyt az épületben. 1950-ben újra magyar középiskolává alakult. 1992-től már nyolcosztályos képzést is kínál. 1994-ben vette fel Selye János világhírű stresszkutató nevét, aki Komáromban nőtt fel és maga is a gimnáziumban tanult.

gimi_mult



A szlovák gimit is újítják

A komáromi magyar gimnázium telekszomszédja a szlovák tannyelvű Ľ. J. Šulek Gimnázium, gyakorlatilag közös udvaruk van. Utóbbi oktatási intézmény épületének 811 ezer eurós összköltségű külső felújítása is folyamatban van, sőt, napokon belül be is fejeződik. Itt is cserélik a nyílászárókat, újítják a homlokzatot, egyúttal szigetelik is, hiszen a cél az épület energiahatékonyságának növelése. A különbség annyi, hogy a szlovák gimnázium uniós támogatásra pályázott sikeresen.



Csaba Ádám

Top