Vágfüzes: a minimumból igyekeznek kihozni a maximumot

Vágfüzes. A Komáromtól tizenöt kilométerre lévő faluba a Vág-menti ártéri erdőn, mezőkön, réteken keresztül kanyargó, meglepően jó minőségű út vezet. Itt-ott feltűnik pár távolabbi ház, melyek még akkoriban épültek, amikor a legelők és nádasok közt szétszórt tanyavilágban éltek az emberek. A faluban, a gondosan ápolt udvarokkal szemben, a kultúrház árnyékában találtunk rá az ideiglenes községi hivatalra, ahol Ilčík Péter, Vágfüzes polgármestere várt minket.

Fontosnak tartjuk, hogy a fiataloknak olyan életkörülményeket teremtsünk, hogy felnőttként is itt képzeljék el a jövőjüket, s idővel átvegyék tőlünk a stafétát – válaszolta dicséretünkre a polgármester. – Igyekszünk őket bevonni az önkormányzat, valamint a községünkben aktívan működő kulturális és civil szervezetek munkájába, hogy jobban magukénak érezzék a falut. Sajnos az ezredforduló táján sokan elköltöztek innen. Az utóbbi években azonban már 530 körül állapodott meg a lakosság száma. Amikor átvettem a polgármesteri tisztséget, azt láttam, hogy egyre jobban elöregedik a falu. A negatív tendencia megállítása érdekében a község felvásárolt 70 ár építkezési területet, s így 2019-ben elindíthattuk a bérlakás-programunkat. Erre az Állami Lakásfejlesztő Alaptól 460 ezer eurós támogatást sikerült szereznünk, melynek 65 százaléka hosszútávú hitel, 35 százaléka pedig vissza nem térítendő állami dotáció. A múlt évben át is adtuk az első nyolclakásos tömbházat. Jelenleg egy újabb pályázat kiértékelésére várunk, ugyanis 2023-24-ben még két lakótömb építését tervezzük.

• Megbirkózna ennyi új házzal a csatornarendszer kapacitása?

– A kétezres években épített víztisztító állomásunkat 2020-ban 100 ezer euróból bővítettük. Akkor több ház csatlakozott a községi szennyvízcsatornára, amelynek kapacitását azonban tovább szeretnénk növelni. A csatornarendszer és az ivóvízhálózat bővítésének tervdokumentációja a pályázati projekttel együtt benyújtásra készen áll, az agyagosi háztartásokat ivóvízzel ellátó víztorony felújítására benyújtott projektünk kiértékelése pedig folyamatban van. Remélem, sikerrel járunk, mert mostanság nagyon sokan keresnek a falunkban építési telket. Vonzó célponttá váltunk. Folyamatban van a földrendezés is. Ha végére jutunk, és rendbe tesszük a több mint 1200 tulajdonlapot, az nagyon fontos előrelépés lesz.

Ilčík Péter, Vágfüzes polgármestere

• Tételezzük fel, hogy az ideköltöző családok jóvoltából hirtelen megugrik az óvodába jelentkezők száma. Tudnának férőhelyet biztosítani a kicsiknek?

– Igen. Jelenleg tizenkét kisgyermek látogatja óvodánkat, és úgy néz ki, hogy ugyanannyit íratnak be szeptembertől, mint ahányan iskolába mennek. Igyekszünk a lehető legjobb körülményeket biztosítani óvodásainknak. A szocializmus éveiből ránk maradt, ’hatalmas’ épületet 2018-ban, 200 ezer euróból, teljeskörűen felújítottuk. Energiatakarékos fűtési rendszert vezettettünk be, aminek most fogjuk igazán látni az előnyeit. Eddig évi 60 ezer euró volt a fenntartási költség, ami emelkedni fog, miközben az önkormányzati támogatásokat megnyirbálta a kormány. Igyekszünk tartalékolni, de nem tudjuk, hogy a jövő évi költségvetésünket miképpen fogjuk tudni összeállítani. Egy biztos, a lakosokra nem fogunk plusz anyagi terheket róni. Kaotikus, átgondolatlan döntéseivel a kormány nagyon megnehezíti az önkormányzatok működését. Kitalálnak valamit, és aztán annak megvalósítását áthárítják az önkormányzatokra. Idén már háromszor borult az év elején felállított költségvetésünk.

• Korábban iskola is működött a faluban.

– Sajnos a helyi iskolát 2006-ban, a tanulók alacsony létszámára hivatkozva megszüntették. Terveink közt szerepel, hogy a környezetvédelmi minisztérium támogatásának lehívásával, a régi kingyesi négyosztályos iskola jelenleg kihasználatlanul álló épületében egy environmentális oktatóközpontot hozzunk létre.

• Mennyire lenne kihasználva Kingyesen egy ilyen központ?

– A környezetünk védelme és megóvása mindannyiunk feladata, de sokkal könnyebb és magától értetődőbb, ha valaki már kiskorában beletanul. A célunk, hogy a Kingyest övező Csörgői-erdő és a Levelesi-tó természetvédelmi övezetében mutassuk be a környező iskolák tanulóinak a természet szépségét, az ott élő növény- és állatvilág sokszínűségét, megóvásuk fontosságát. Emellett, Nyitra megye támogatásával, a 80 hektáros kingyesi erdőn keresztül, a Levelesi-tóig egy 15 km-es, ismeretterjesztő táblákkal felszerelt tanösvény is épül, a kerékpárúttal párhuzamosan. A méhek életét bemutató environmentális parkunkba, amit 5000 eurós támogatásból a kultúrház mellett alakítottunk ki, egyre több iskolából hozzák el tanulmányi kirándulásra a tanulókat. Szeptemberben pedig kezdjük a kultúrház előtti park felújítását, amire 18 500 euró támogatást kaptunk. A gyerekek részére pedig egy új, korszerű játszóteret szeretnénk kialakítani.

• A környezettudatos gondolkodás más területen is megmutatkozik?

– Nyugodtan mondhatom, hogy igen. Az egyik legsikeresebb projektünk a 300 ezer euróból kialakított, 2021 nyarán átadott, modern technológiával felszerelt hulladékgyűjtő udvar megnyitása volt. Már az első évben 55 százalék volt a szelektált hulladék aránya. Meglepően rugalmasan állt hozzá a lakosság a háztartási szemét szelektálásának kérdéséhez. Egyre kevesebb a kevert háztartási hulladék. Egy időben sok gondot okozott, hogy mivel a hozzánk tartozó Kingyes, Csörgő, Agyagos és Sziget között több kilométernyi lakatlan rész terül el, és rendre illegális szemétlerakó helyekre bukkantunk. Rengeteg szemetet gyűjtöttünk be az önkéntesekkel. Amióta működik, és a lakosok ingyenesen adhatják le a lomot, törmeléket, minimálisra csökkent a természetbe kirakott szemét mennyisége.

• Agyagos és Vágfüzes közt a távolság 7 km. Hogy értesülnek az ottani lakosok az őket is érintő információkról?

– Korábban szórólapokról. Tavasszal viszont, két év késéssel, megkaptuk a sikeres pályázatunkra megítélt 15 ezer eurót a község egész területét, azaz a korábbi tanyákat is lefedő ingyenes wifi hálózat bevezetésére. A projekt keretén belül 5 évig ingyenesen használhatja a lakosság a világhálót. Összesen tíz helyre került ki wifihotspot. Emellett kibővítettük a községi hírmondót is, így most már egyszerűbben eljutnak a hírek Agyagosra és Kingyesre is.

• A jövőre nézve mit tart a legnagyobb kihívásnak?

– Nincs használható kultúrházunk, miközben a KultMinor támogatásának köszönhetően nagyon sok színvonalas kulturális rendezvény, előadás jön létre községünkben. Van ugyan egy monumentális, még a rendszerváltás előtt épült, félig kész építményünk, elméletileg pályázhatnánk, de még az 5%-os önrész is jelentős tétel lenne, amit egy ilyen nagy beruházás esetén biztosítani kell. Félünk belevágni, mert nagyon bizonytalan időket élünk. Nem tudhatjuk, milyen kormányrendeleteket és áremelkedéseket tartogat a jövő. Bár mi megtanultuk a minimumból kihozni a maximumot.

(Janković Nóra)

Top