Az ember természetes igénye, hogy minőségi terméket szeretne vásárolni. Ehhez elsősorban az őstermelők és kézművesek világában érdemes körülnézni, hiszen ők azok, akik termékeikkel színesebbé, egyedibbé, eredetibbé teszik számunkra a mindennapokat, emellett a minőség az elsődleges jelszavuk. Közéjük tartozik az izsai Varga Andrea.
![](https://www.deltakn.sk/wp-content/uploads/2021/05/Varga_andrea_2.jpg)
Andrea a győri Kovács Margit Általános Művelődési Központ nevű szakközépiskolában végzett bőrtárgykészítő szakon. Az iskola elvégzése után mindjárt a szakmában kezdett el dolgozni. Mostanra már jelentős vevőkörrel büszkélkedhet és pozitívan, sok új ötlettel tekint a jövőbe.
Az indulás
„Gyermekkoromban falun éltünk, családom állattartással is foglalkozott. Voltak lovaink és édesapám a hagyományőrzésbe, a lovasíjászatba is belefogott. Én magam gyermekkorom óta lovasíjászkodom, 15 évig versenyszerűen tettem ezt. Emellett apámmal gyakran együtt készíthettünk különböző kézműves tárgyakat, ez hozta magával számomra a kézművesség szeretetét. Nem is volt kérdés hogy ebbe az irányba fogok tovább fejlődni” – mesélt a kezdetekről Andrea. A szakközépiskolában lehetősége volt több szakmába is belekóstolni, mint például fazekas, tűzzománcos, szövőmester, nőiruha-tervező és varró, valamint bőrtárgykészítő. Végül ez utóbbit választotta. Mint bőrtárgykészítő főleg egyedi tárgyakat készít kézi varrással, de nyitott a további technikák iránt is.
Mivel bőrrel dolgozik, fontos meghatározni azt a különbséget, mely megmutatja, hogy eredeti vagy műbőrről van-e szó. „A bőrt, ha elhasítjuk, a hasadás metszeténél azonnal láthatók a különbségek. A műbőr esetében esetleg összekötő anyagok, cérnaszálak lóghatnak ki, míg az eredeti bőrnél rostos szövetek figyelhetők meg, felületén állati szőrtüsző helyeit láthatjuk. Tapintással is észre vehetők a különbségek – magyarázza Andrea. – Jómagam eredeti állati bőrrel dolgozom pl. szarvasmarha, kecske, disznó, ezeket különböző bőrgyárakból szerezem be, ahol bőrkidolgozással foglalkoznak.”
![](https://www.deltakn.sk/wp-content/uploads/2021/05/Varga_Andrea.jpg)
Széles árukínálat, egyedi termékek
Az elkészítési idő nagyban függ attól, hogy milyen tárgyról beszélünk. „Először fejben elképzelem, papíron megtervezem, megrajzolom. Ezután egyeztetek a vevővel, majd szabásmintát készítek, ami alapján kiszabom a bőrből a megtervezett formát és ráteszem a vevő által kiválasztott motívumot. Következik az összeállítás fázisa, tehát a fűzés vagy varrás. Végül az utómunkálatok jönnek: szélfestés, méhviasz-balzsamozás, akril védőlakkozás, ami a bőrtárgyat védi, élethosszát növeli – avat a részletekbe. – Elengedhetetlen eszközeim a tárgyak elkészítéséhez a varró ár, ami kézi varráshoz, előlyukasztásához használatos, a tör ár, ami fűzésnél a meglévő lyuk tágításához szolgál, a bőr-, gumi- vagy fakalapács – azért nem fémkalapács, hogy óvja többi szerszám élethosszát, továbbá a bőrlyukasztók, a tompa élű tű, a cérna és a csikó, amibe a tárgyat fogatom be.”
Andrea dolgozik vevői megrendelésre, saját, már kész munkáit is értékesíti, meglévő tárgyakat alakít át (pl.: csizmaszárszűkítést is vállal), valamint újrahasznosítással is foglalkozik (pl.: bőrkabátból készít új tárgyakat). Legkedveltebb munkái közé tartoznak a pénztárcák, övek, karikás ostorok, nyári szandálok és saruk, de készít ékszereket, halász-vadász kellékeket, lószerszámokat, nyergeket, csizmákat, női és férfi táskákat, övtáskákat, tarsolyokat, tokokat (kés-, kard-, szemüvegtok), hagyományőrző kellékeket íjászathoz és bőrruhákat is.
![](https://www.deltakn.sk/wp-content/uploads/2021/05/szerszamok.jpg)
Életre szóló tárgyak
„Akik kipróbálják az eredeti, kézzel készített bőrtárgyat, mondhatom, hogy összehasonlíthatatlan minőségi ugrást tapasztalnak, visszatérő vevőimmé válnak. Úgy látom az emberek egyre inkább érdeklődnek a minőségi munka iránt, a használati bőrtárgyakért és rájönnek, hogy ezzel pénzt is spórolnak. Egész évben érkeznek megrendelések, ebből látom, hogy növekszik az igény is. Sok a pozitív visszajelzés a lábbelik esetében, mivel nagyon kényelmesek, hiszen egyedileg a vevő lábára lettek szabva. Mondhatnám, hogy egy-egy bőrtárgy élethossza minimum 10 év, azonban ez függ attól is, hogy a vevő mennyire értékeli az adott tárgyat. Hiszen az eredeti bőr ápolást igényel, időnként javallott balzsamokkal lekezelni. Egy jó minőségű alapanyagból készült tárgy akár életre szóló is lehet. Szeretek maradandót alkotni!” – teszi hozzá Andrea.
Saját márkát alkotott
A fiatal bőrtárgykészítő úgy érzi, eljutott már olyan szintre, hogy termékeit saját logóval lássa el, amit vezeték- és keresztnevének egybekapcsolt kezdőbetűiből alkotott meg. Préselési eljárással egy kiválasztott helyre – általában a tárgy belsejébe – helyezi el monogramját, megrendelői egyeztetéstől függően.
![](https://www.deltakn.sk/wp-content/uploads/2021/05/Monogram-1.jpg)
Bőrtárgyai Magyarországra is eljutottak már. „Gömörbe is vittek már tőlem ostorokat, jelenleg pedig lábbelik készülnek Magyarországra. Nálunk leggyakrabban a Dunaszerdahelyi járásból, Párkány környékéről, Pozsony környékéről és Érsekújvárból jönnek a megrendelői kérések. A vírushelyzet miatt több rendelésem érkezik az interneten keresztül” – árulja el Andrea, akit a jobbnál jobb vevői elképzelések és igények is arra sarkallnak, hogy folyamatosan fejlődjön. Jelenleg éppen egy új sportcipő kifejlesztésén dolgozik.
Ferenczy Viki
Kapcsolódó cikkünk:
Szakmai alázat nélkül nincs minőség – Varju Tamás bőrmíves