Vastaps Soóky László utolsó drámájának bemutatóján

Nagy sikerrel mutatták be Culka Ottó főszereplésével Soóky László Assziszi szent című abszurd játékát a Komáromi Jókai Színház Benkő Géza Stúdiószínpadán. A Dialóg nonprofit szervezet által színpadra vitt alkotás premierje a járványhelyzet miatt közel egy évet csúszott, de megérte várakozni rá.

Az Assziszi szent vádbeszéde Soóky László történeti trilógiájának (A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd, az Egy disznótor pontos leírása és A nagy (cseh)szlovákiai magyar forradalmi gulyásparti) záró része. A szerző, aki az alkotás időszakában már készült az utolsó, végső útjára, mindenfajta belső fék nélkül, a rá jellemző szarkazmussal, és néha a túlzás eszközével élve mondatja ki a monodráma hősével azokat a nagy igazságokat a felvidéki magyarokról és magyarságról, ami legtöbbünkben már megfogalmazódott. Kimondani, felvállalni azonban nemigen akarjuk. Ki kényelmességből, ki gyávaságból, ki elvakultságból, ki saját anyagi érdekei védelmében.

Tragikomikus monodráma zajlik a színpadon, és komoly dráma bennünk, miközben pattognak felénk az igazság mondatai, melyekben, mint borítékban a levél, ott rejlik a válasz az összehasonlítás kérdésére, miért vagyunk mi gyengébb és töredezettebb és erőtlenebb nemzeti kisebbség, mint például a katalánok. Ha nem rólunk és nekünk szólna a darab, akkor minden bizonnyal, hatalmasakat kacagnánk, de így néha torkunkon akad a nevetés, mert mindannyiunk számára ismerős a politikusok parasztvakítós, „kenyeret és cirkuszt a népnek” road showja, amikor próbálják elhitetni velünk, hogy ők értünk vannak, minket képviselnek, miközben valójában saját érdekeiket képviselik. Hol ide, hol oda fordulva. Kollaboránsként. Parazitaként.

A rendező, Telihay Péter annak köszönhetően, hogy korábban hosszabb ideig élt és dolgozott felvidéki magyarok körében, tűpontosan helyezte a szöveg súlypontjait a lényegre. Hogy némiképp visszafogja a szöveg élét, az átpolitizáltságát és az előadás ne egy vádbeszéd legyen, zseniális megoldással egy kabaréba invitál minket. A kiöregedett, a saját elmúlásától félő stand up komikust, Assziszi szentet Culka Ottó, a Komáromi Jókai Színház társulatának a tagja személyesíti meg.

Soóky László monodrámája, mégha a fajsúlyos mondanivalóját sokszor az irónia eszközével tompította is, komoly kihívás a színész számára. Culka Ottó azonban, aki szemmel láthatóan szinte lubickol a szerepben, játszva oldja meg a feladatot és éri el, hogy a közönség egy emberként ráhangolódjon az előadásra. Az „ezerarcú” színész, akinek néha egy ördögi szemvillanása elárulja mindazt, ami az eredeti szövegből kimaradt, magával ragadó játékában méltó partnerre talált az asszisztensét, Klaudiát alakító Molnár Xéniában, aki magabiztosan bizonyítja be nekünk, hogy mellékszerepben is lehet emlékezetes alakítást nyújtani.

Az előadás színpadi zenéjét, ami kiválóan simul bele a vidéki kabaré világába, Pálinkás Andrássy Zsuzsanna írta és állította össze, a produkció dramaturgja Varga Emese.

A tavasszal elhunyt szerző, Soóky László Assziszi szent című abszurd drámáját szeptembertől láthatja ismét színpadon a közönség.

Janković Nóra
Dömötör Ede felvétele

Top