Visszautasítja a károkozást a beruházó

Komárom. Március óta zajlik a gázvezeték-hálózat felújítása Komárom Singellő városrészében, ami önmagában pozitív dolognak tekinthető. Viszont a munkálatok során – a kényszerű kellemetlenségeken túl, mint a zajhatás, az ideiglenesen feltúrt járdák és parkolási gondok – előfordult, hogy az építkezés következtében az egyik érintett utcában lakókat anyagi kár érte.

A Szikla utcában élő panaszosunk elmondta, hogy a huzamosabb ideig tartó földtúrás majd talajdöngetés nyomán két évvel ezelőtt készült betonkerítésük elemei elmozdultak, egyes részek sarkai letöredeztek, a garázsban lévő szerelőgödörben bedőlt a föld. Arról is beszámolt, hogy a velük szemben lévő házban pedig megrepedezett a belső vakolat és a járdaszegélyeken is repedések keletkeztek. Panaszával az építésfelügyelőhöz fordult, arra kérve őt, hozzák rendbe a kerítését. Az építésvezető meg is tekintette a betonkerítést a kivitelező, valamint a beruházó, a pozsonyi SPP – distribúcia Rt. képviselőivel, de nem ismerték el, hogy a munkálatok következtében rongálódott volna azt meg. „Mindenre igyekeztek kibeszélni magukat, hogy nagy a távolság a kert végében lévő kerítés és az utcafront között, hogy eleve gyári hibás lehetett a kerítés, hibáztatták a kivitelezőt, hogy kispórolta belőle az anyagot. Hiába mondtam, hogy két év óta semmi baj nem volt vele, érdekes módon, akkor csúsztak meg az elemek, miután napokig döngették az utcánkban a talajt. Azt ajánlották, hogy kérjek hivatalos szakvéleményt, de annak költségeit viszont nekem kell megfizetnem. Biztosan az is csak véletlen, hogy a szerelőgödör, ami 25 éve megvan, korábban egyszer sem omlott be, csak most” – írta le a történteket panaszosunk. Arra is rámutatott, hogy a munkálatok során a kivitelező még pallókat sem rakott a kiásott árok fölé, úgy kellett azt átugraniuk, ha be akartak jutni a telkükre az utcáról. Csak miután valaki megcsúszott, és beleesett, kerültek ki a pallók. A huzamosabb ideig feltúrt járdák okozta kellemetlenségre, a lassú munkavégzésre a szomszédos Öntöde utcában is panaszkodtak az ott élők.

Az üggyel kapcsolatos kérdéseinket feltettük az SPP – distribúcia illetékesének is. Milan Vanga, a társaság kommunikációért felelős munkatársa válaszában kifejtette, a panaszos által jelezett hibák magánterületen, a telekhatáron belül keletkeztek. A felújítási projekt tervezése során társaságuk nem végzett állapotfelmérést az egyes ingatlanokban, erre nincs okuk. A felsorolt károsodások társaságuk szerint nem a mostani munkálatok során keletkeztek, hanem korábban. A hiba a kivitelezés során történt, illetve a használt anyag elöregedése és alacsonyabb minősége miatt következett be. A megrepedezett járdaszegélyeket viszont kijavítják.

A munkálatok elhúzódására vonatkozó kérdésre a szóvivő megjegyezte, azok az ütemterv alapján és az időjárási viszonyok függvényében zajlanak. A gázvezeték-felújítás a Berecz Gyula, az Öntöde, az Egyenes, a Görbe, a Komáromi Kacz, a Szűk, a Szikla utcákat, valamint a Körutat érintik, és az ütemterv szerint szeptember végéig tartanak, beleértve a járdák, az utak és a zöld felületek rendbetételét – a közútkezelő szerv határozata alapján, ami a helyi utak esetében az önkormányzat, azaz ezúttal Komárom városa.

„A kezdetektől fogva úgy éreztem, szélmalomharcot folytatok ebben az ügyben, nem ismerik el, hogy az utcában végzett munkák miatt keletkezett károm. A kerítés rendbehozatala egyébként szakember szerint több mint 800 euróba fog kerülni. Viszont mások számára okulásként szerettem volna megosztani esetemet, hogy ha tudomást szereznek arról, hogy náluk is hasonló felújítást tervez a gázművek, akkor előre készítsenek fotódokumentációt ingatlanjukról, betonkerítésükről, hogy bizonyítani tudják, korábban nem volt semmi probléma azokkal. Számomra pedig marad a keserű tapasztalat” – tette hozzá mindehhez panaszosunk.

(vkm)

Top