Több aláírásgyűjtés is indult az elmúlt hónapokban a tervezett komáromi ingatlanberuházások ellen. Ezek közül a Singellő délkeleti sarkába tervezett Viva lakópark terveiről és építéséről lehet tudni a legtöbbet, ahol már javában zajlanak az előkészületek. Nemrégiben érdemi párbeszéd kezdődött a beruházó és a petíció támogatói között: úgy tűnik, lassan csillapodnak a kedélyek, és sikerül tisztázni a vitás kérdéseket. Az indulatok felkorbácsolásához hozzájárultak azok a pontatlan információk is, amiket a jelek szerint egyesek szándékosan terjesztenek.
A terület: Évtizedek óta elhanyagolt területnek számított a Singellő városrész délkeleti csücskében található, a csónakházhoz – Vághoz – vezető út melletti 24 ezer négyzetméternyi terület, amelyet délről a vasúti pálya, keletről a bástyafalak határolnak. A bozótos-cserjés területet évekig használták illegális szemétlerakatként, bár a múltban előfordult, hogy a város – mint tulajdonos –, illetve önkéntesek takarították a környéket. A ’90-es években lepusztult, többségében szociálisan hátrányos helyzetű romák lakta lakótömbök voltak a szomszédban, amelyeket azóta ugyan felújítottak, de a közvetlen környék azóta is magán viselte a múltbéli állapotokat.
Az eladás folyamata: A város 2019-ben eladásra hirdette meg a területet, több mint 900 ezer euróért, ám ennyiért senkinek sem kellett. Később Varga Zoltán vállalkozó jelezte vételi szándékát, ám az önkormányzat tavaly úgy döntött, nem adja el a telket egyenesen a kérvényezőnek, hanem nyilvános versenytárgyalást hirdet, hogy bárki vételi ajánlatot tehessen. 2020 nyarán két érvénytelen és egy érvényes ajánlat érkezett, így mind a bírálóbizottság, mind a képviselő-testület jóváhagyta, hogy a terület az egyetlen érvényes ajánlatot benyújtó Varga Zoltán tulajdonába kerüljön, aki már pályázatában jelezte, hogy egy zöld lakóparkot építene fel 4 éven belül.
A testületi döntés értelmében a vállalkozó 330 ezer euróért meg is vásárolta a telket tavaly szeptemberben, egyúttal vállalta, hogy nagyjából ugyanekkora értékben kiépíti a bekötőutakat, járdákat, a közvilágítást, és ezt követően a kész infrastruktúrát – nagyjából 4 ezer négyzetméternyi területtel együtt – jelképes 1 euróért visszaadja a város tulajdonába, vagyis Komárom vagyonát is gyarapítja a vételáron túl.
Főellenőri vizsgálat: Néhány képviselő, illetve az MKP helyi szervezete is követelte, hogy a főellenőr vizsgálja meg a nyilvános kereskedelmi tárgyalás útján történő eladás lebonyolítását, ennek nyomán a polgármester kezdeményezte is lefolytatását. Ez a vizsgálat azóta lezárult, a főellenőr semmilyen törvénybe ütköző dolgot nem tárt fel, az eladás a jogszabályok betartásával történt. Sőt, információink szerint a telekeladást a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) is vizsgálta, de ők sem találtak szabálytalanságot.
Konkrét tervek: Lapunk még tavaly szeptemberben kiemelten és részletesen foglalkozott a jövőbeni lakópark tervével. A területen 14 családi ház épülne, a legkisebb telek is legalább 8 áras lesz. A tervek szerint négy darab négyemeletes lakótömb is épül a telek vasút felőli részén, amelyekben három- és négyszobás lakásokat alakítanak ki. A lakótömbök alatt mélygarázs húzódik majd, minden lakáshoz tartozik majd egy fedett parkolóhely, melyeket elektromos autók töltésére szolgáló csatlakozókkal is ellátnak. Egy-egy felszíni parkoló is a majdani lakástulajdonosok rendelkezésére áll a tervek szerint – írtuk fél évvel ezelőtt. Varga Zoltán hangsúlyozta, környezetbarát megoldásokban gondolkoznak, a lakóházakra napkollektorokat telepítenek, továbbá zöld növényzetet, amit két saját kútból automata öntözőrendszerrel, valamint csepegtetős módszerrel öntöznek majd, továbbá egy nyilvános játszóteret is kialakítanak.
Lakossági tiltakozás: Nemrégiben aláírásgyűjtést indítottak a tervezett lakópark építése ellen. A petíciót Mészáros Zsuzsanna kezdeményezte, 173-an írtak alá. Ebben alapvetően négy kifogást emelnek. Az aláírók úgy érzik, a tervezett ingatlanfejlesztés leárnyékolja majd az Augusztus 29. utcán lévő lakóházakat, és kevesebb napfény jut a háromemeletes tömbökben található lakásokba, egyúttal az itt élők magánszférája is sérül. Kifogásolják továbbá az autós forgalom vélhető növekedését és ennek következtében a zajszint emelkedését, valamint attól tartanak, gyakoribb és intenzívebb lesz a hőség a környéken.
Mészáros Zsuzsanna a márciusi testületi ülésen szóban is vázolta aggályait. Megjegyezte például, hogy a lakosok nem is tudják, mit akarnak oda építeni, mivel kényes témákról nem tartanak lakossági fórumot, pedig szükség lenne rá. Úgy vélte, a négyemeletes lakótömbök építése miatt csökken majd a szomszédos lakások értéke, továbbá bírálta a várost a telek eladásáért, szerinte az önkormányzatnak kellene lakásokat építeni és nem vállalkozóknak. Ugyancsak felhívta a figyelmet arra, hogy a területen fákat vágtak ki, és elítélendőnek tartja, hogy egy zöld területet felszámoltak.
Válasz a petícióra: Varga Zoltán a kifogásokra reagálva hangsúlyozta, a kérdéses területet az elmúlt hónapokban a várossal kötött szerződés értelmében saját költségén kitakaríttatta, összesen 1740 tonna szemetet szállíttatott el. Kivágatta a bozótot, a cserjéket, valamint a telken található 15 fát is. Ugyanakkor a hatályos hatósági végzés értelmében több mint háromszor ennyi fát kell kiültetniük a területre: 36 darab juhart és 15 darab kőrisfát. Ezen kívül bokrokat is telepítenek. Hangsúlyozta, hogy az épülő lakótömbök közül a legközelebbi sarka 30 méterre lesz a meglévő lakóháztól, így ezért – továbbá a tájolása miatt – nem fog árnyékolni egyetlen lakást sem. Úgy vélte, a Singellőre eddig sem volt jellemző a nagy autós forgalom, és az új lakópark sem változtat ezen jelentősen, amely ráadásul a városrész „elején“ található, tehát akik itt laknak majd, azonnal letérnek otthonuk felé. A megnövekedő hőséggel kapcsolatban pedig az öntözött zöld területeket, a parkosított környezetet és a több fát említette. Megjegyezte, tapasztalatai szerint éppenhogy a környező ingatlanok árának emelkedésére lehet számítani akkor, ha egy elhanyagolt, teliszemetelt terület helyett egy kifejezetten zöld lakópark épül valami mellett. Ugyanakkor megerősítette, kérvényezte az önkormányzatnál a területrendezési terv módosítását abból a célból, hogy a terület beépíthetőségét a jelenlegi 20 százalékról 35 százalékra emeljék – a lakosok ez ellen is tiltakoznak.
A beruházó a testületi ülésen egyúttal kikérte magának, hogy a Nec Arte Nec Marte facebook-csoport hangadói hadjáratot folytatnak az ügyben, korruptnak neveznek mindenkit, valószínűleg alaptalan feljelentéseket tesznek, ráadásul a lakosokat is felheccelik valótlan információkkal. „Kikérem magamnak, a képviselők nevében is. Sem engem nem keresett senki és nem kért tőlem semmit, sem én nem kerestem senkit és nem is kértem semmit“ – hangsúlyozta a vállalkozó, hozzátéve, 30 éve vállalkozik becsületesen, de ilyen rágalomhadjárattal még sosem találkozott. Felháborítanak tartja, hogy a kirívó ügyekkel foglalkozó NAKÁ-nál kell vallomást tennie a vádaskodások miatt. Konkrétan is megnevezte a csoport két hangadóját, Fazekas Tímeát és Dobi Róbertet, mint a rágalomhadjárat folytatóit – erre utóbbi az ülésen bekiabálva feljelentéssel fenyegette meg a vállalkozót.
A polgármester: Keszegh Béla polgármester az elhangzottakkal kapcsolatban kiemelte, a lakosokkal beszélgetve sokszor hallja azt, hogy Komáromban semmi sincs, semmi sem épül, bezzeg másutt minden fejlődik. Úgy vélte, másutt nyitottabbak is arra, hogy fejlesztések legyenek. Szerinte alapvetően magántársaságok feladata az, hogy lakásokat, lakóparkokat építsenek, ez más városokban is így van – az ingatlanfejlesztés nem tartozik az önkormányzatok elsődleges feladatai közé. „Komárom lakossága fogy, hogy ez megváltozzon, megfelelő lakásokat kell tudni biztosítanunk“ – mondta a polgármester, hozzátéve: a képviselők már jóváhagyták, hogy a város startlakások építésére pályázzon az Állami Lakásfejlesztési Alapnál. A kérvény szerint 14 lakás épülne a korábbi őrsújfalui iskola épületében. Megjegyezte, az olcsóbb lakások mellett ugyanakkor olyanokra is szükség van, amelyek ugyan drágábbak, de korszerűek és európai színvonalúak – a tervezett Viva lakóparkot ilyennek tartja. „Egy korábbi romatelep és illegális szemétlerakat helyén épül, vagyis a köztisztaság és a közbiztonság is jelentős javul a környéken“ – vélekedett Komárom polgármestere.
Lakossági fórum: Múlt pénteken délután egy helyszíni lakossági fórumra is sor került az érintett lakosok és a beruházó részvételével. A találkozó – ellentétben a benei lakossági fórummal, amiről lapunk 5. oldalán olvashat – normális keretek között zajlott. Varga Zoltán bemutatta elképzeléseit, a lakosok is elmondták kifogásaikat. Közeledtek az álláspontok, csillapodtak a kedélyek, ugyanakkor egyelőre nem sikerült egy végleges kompromisszumos megoldást találni, amely mindkét fél számára maximálisan elfogadható lenne.
Csaba Ádám
(Cikkünk a Delta március 30-i számában jelent meg.)
Kapcsolódó cikkeink:
Új lakópark a bástyák tövében
Tettlegességig fajult a benei petíció